Koronavírus: szinte mindenki hord maszkot, viszont egyre többen szkeptikusak a védőoltással szemben
Az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának decemberi hulláma a lakosság egyértelmű állásfoglalásával zárult, mely szerint a gazdasági szempontok kiemeltek a vírus elleni védekezésben. A januári mérés tovább erősödő fegyelemről, soha nem látott maszkviselési hajlandóságról és a védőoltással kapcsolatos szkeptikus hangok erősödéséről tanúskodik.
A közvéleménykutató a 2020 végén kiadott elemzésében még az egyes hírforrásokba vetett bizalom – a fokozódó vírusveszéllyel összefüggő – erősödéséről számolt be. A vizsgálat eredményei szerint megkérdőjelezhetetlen a vírus megélhetésre gyakorolt negatív hatása (ebben 92%-os az egyetértés a felnőtt lakosság körében). A havi rendszerességgel elvégzett kutatás tavalyi záró kérdése a gazdasági szempontok védekezésben való érvényesítésére vonatkozott.
Az egyes lakossági szegmensek korosztálytól, iskolai végzettségtől, anyagi helyzettől függetlenül nagy egyetértésben nyilatkoztak úgy, hogy a gazdaság megmentése legalább annyira fontos cél, mint az egészség védelme (átlagosan 85% szemben a 13% ellenzővel). Bár vidék és főváros összehasonlításban szignifikáns eltérés látható, a budapestiek döntő többsége (79%) is egyetért vagy inkább egyetértett a fenti állítással.
A januári kutatási eredmények szerint a vírus második hullámát és az annak következtében hozott kormányzati intézkedéseket a lakosság változatlanul komolyan veszi.
A lakosság az ünnepek alatt is igyekezte kerülni a családi, baráti találkozókat, és a gyermekeket is távol tartani minden személyes érintkezéstől. Ezzel összefüggésben tovább gyengült és negatív rekord közeli szintet mutat a rendezvényen való részvételi- és az utazási hajlandóság:
Magyarországon jelenleg 95%-os a maszkviselés aránya
Ehhez hasonló magas érték nem volt mérhető a Covid-19 vírus tavaszi megjelenése óta. Az országos átlagot is meghaladó szint a fővárosi lakosok (98%) valamint a legidősebb, 60 év feletti korosztály körében mutatható ki (97%).
A nők továbbra is nagyobb óvatosságot mutatnak a védekezés tekintetében, mint a férfiak, kivéve a tömegközlekedési eszközök használatát illetően. Nemtől függetlenül 48% nyilatkozott úgy, hogy kerüli ezt a közlekedési módot, melynél ugyanakkor az év első felében jóval magasabb értékeket mért az Ipsos.
A kutatás ismét kitért a járvány leküzdésére, illetve a Covid-19 utáni újrakezdésre
Fél évvel korábban még a vakcina megérkezésétől várta a lakosság legnagyobb hányada a járvány lezárását (26%-os említés júniusban), míg jelenleg a kormány, illetve a járványügyi hatóság hivatalos bejelentését is fontosabbnak vélik a kérdésben a magyarok, mint a védőoltás puszta elérhetőségét.
A 9 százaléknyi „egyéb” kategóriájú válaszok között többségben vannak a fertőzöttek és elhunytak napi számának, valamint a személyes környezetben tapasztalt megbetegedési vagy halálesetek előfordulásának drasztikus csökkenésére vonatkozó utalások.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)