Betett az időjárás a spárgaszezonnak: a vírus miatt az értékesítés is nehezebb

MTI   
  Megosztom
Betett az időjárás a spárgaszezonnak: a vírus miatt az értékesítés is nehezebb

A hűvös időjárás miatt jelentős késéssel indul idén a spárgaszezon, a vírus miatt az értékesítés is nehezebb, és a visszafogottan működő vendéglátósok sem rendelnek belőle annyit, mint korábban - írta meg a delmagyar.hu.

Tavaly ilyenkor már szedtük

- mondta az öttömösi Tanács Attila, akinek már a nagyszülei is spárgával foglalkoztak.

Ahogy a portál írja, a zöldspárga né­­hol dugta csak ki a fejét a ho­mokból, az avatatlan szem észre sem veszi a kis apróságot, a bakhátas fehér pár centis csírában van még, ásott le a bakhát aljára a kedvünkért. Pedig ilyenkor már annak is ki kellene látszódnia a homokból. A spárga ugyanis a meleget szereti, a mostani hűvös tavaszban nem nő. Az eső vi­­szont jól jött a spárgára, mert már öntözni is kellett, pedig azt szedés előtt nem szokták. Gondok lehetnek a munkaerővel is, mondta Attila, mert ilyenkor már le kell foglalni az embereket is, de az idénymunkások nem fognak sokáig várni.

Így a román vendégmunkás nem jön, elmennek inkább több pénzért Spanyolországba

- magyarázta, majd hozzátette, a munkaerőhiány tavaly ilyenkor is probléma volt, akkor a határok lezárása miatt nem tudtak jönni a vendégmunkások. Kiemelte azt is, hogy idén is megnehezíti majd az értékesítést a vírushelyzet, és mivel az éttermek sem üzemelnek teljes gőzzel, ők sem rendelnek annyit belőle, mint szoktak.

A földben nem marad, az biztos. A jövő hét, vagy a hónap végén indul majd be a szezon. A kereskedőkben és a felvásárlókban bizakodunk

- tette hozzá a termelő.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

spárga

spárgaszezon

időjárás

vírus

koronavírus