Megnyitották a pénzcsapot: ezen múlhat egy teljes magyar ágazat jövője

HelloVidék   
  Megosztom
Megnyitották a pénzcsapot: ezen múlhat egy teljes magyar ágazat jövője

Az utóbbi másfél év a turizmusban és vendéglátásban érdekelt vállalkozásoknak kedvezőtlenül alakult. Bár akadtak olyanok közöttük, amelyek innovációval megmenekültek a csődtől, sőt fejlődtek, mint a futárszolgálatok, de az ételkiszállítást végző éttermek éppen csak fent maradtak a víz felszínén, árbevételük messze elmaradt a járvány előttihez képest, a turizmusról nem is beszélve. Utánajártunk, milyen állami támogatásokkal és hitelekkel segítették a HoReCa szektort az elmúlt időszakban.

A turizmus egyike a Covid19-járvány által leginkább sújtott ágazatoknak. Az EU számos módon segítette és segíti a vállalkozásokat, a dolgozókat és az utasokat a válság átvészelésében. A koronavírus-járványhoz kapcsolódó utazási korlátozások óriási csapást mértek a turizmusra, ami nagyban hozzájárul az EU gazdaságához. A bevételek mintegy 50%-kal csökkentek a szállodák és vendéglők esetében, 70%-kal az utazásszervezők és utazási irodák, és 90%-kal a hajózási és légitársaságok esetében.

Az állam támogatta a HoReCa szektort: 2021. február 3-án például megjelent, hogy a megítélt bértámogatásokat e hónaptól már nem utólag, hanem előre fizetik meg. Pár napra rá pedig jött a hír a kormányzat által tervbe vett, legfeljebb 10 millió forint összegű “ingyenhitelről”.

Gendur András Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Éttermi- és rendezvény szekció vezetője szerint az idei újranyitás teljesen más, mint a tavalyi volt, mivel az elmúlt egy évben sokan tönkrementek, illetve elhagyták az iparágat. Jelenleg nagy harc folyik a munkaerő visszaszerzéséért, miközben az élelmiszerárak és a munkabérterhek is nagyon megnőttek. Elmondása alapján azok az éttermek szenvedték a legnagyobb csapást a járvány alatt, amelyek a turistaforgalomra alapoztak.

Az újranyitás nem azt jelenti, hogy végre rendeződött a HoReCa helyzete, hanem azt, hogy megnyíltak olyan lehetőségek, amelyek eddig tudatosan korlátozva voltak. Az a félelmem, hogy az újranyitásnál csak a költségek fognak megnőni, a bevételek nem jönnek hasonló arányban, tulajdonképpen mostanra beigazolódott. A Costes Downtown-ban jelenleg több a veszteség, mint a bezárás időszakában

- hangsúlyozta Gerendai Károly.

A HoReCa szektor vállalkozásai a Széchenyi Turisztikai Kártya révén is kedvező banki finanszírozáshoz jutottak az elmúlt másfél évben.

Széchenyi Turisztikai Kártya

A turizmushoz kötődő ágazatokban már előtte is volt olyan konstrukció, amelyet szinte ingyen vehettek igénybe a vállalkozások, ráadásul akár lényegesen nagyobb összegben. A Széchenyi Turisztikai Kártya révén pedig idén júniusig akár 250 millió forinthoz is hozzájuthatnak a szektorban működő, az életben maradásért küzdő hazai kisvállalkozások – 0, azaz nulla százalékos kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. A futamidő legfeljebb három év, de a kölcsön teljes összegét csak a lejáratkor kell törleszteni, eközben pedig szabadon gazdálkodhatnak vele - a hitel teljesen szabad felhasználású.

Állami garancia banki hitelminősítéssel

Egyetlen költségelem van, ami miatt a termék mégsem teljesen ingyenes, az pedig az állami hitelgarancia-intézetnek fizetendő garanciadíj, amelynek éves nagyságrendje futamidőtől függően 0,25-0,5% között lehet. Ráadásul az is igaz, hogy a Kavosz által forgalmazott más Széchenyi Kártya-termékekhez hasonlóan a Széchenyi Turisztikai Kártya sem elérhető mindenkinek bármilyen összegben. A konkrét hitelösszeg plafonját a többi Kavosz-válságtermékhez hasonlóan az előző évi árbevétel negyede, vagy a bérköltség kétszerese közül a nagyobbik összeg jelenti. A hitelhez azonban - bármekkora összeget kérnek is - nyilván csak azok a vállalkozások juthatnak hozzá, amelyek a banki hitelminősítésen átestek.

Így segít a KAVOSZ

Az államilag jelentősen megtámogatott Széchenyi Turisztikai Kártya által nyújtott hitelt csak azok a turizmusban, vendéglátásban, utazás- és rendezvényszervezésben, vagy éppen személyfuvarozásban érdekelt vállalkozások vehetik igénybe, amelyek ezen tevékenységet már legalább 2019. január 1. óta végzik, és ebből származott a 2019-es árbevételük legalább a 30%-a. (Vagyis 2020-as alapítású cégek ebben a konstrukcióban nem jöhetnek szóba.) Azok viszont, akik minden feltételnek megfelelnek, tényleg egy nagyon olcsó és szabadon felhasználható forráshoz juthatnak hozzá.

A koronavírus okozta leállás miatt vélhetően a fogyasztás sem áll azonnal helyre, hiszen a fogyasztók jó része a leállás sújtotta szektorokban dolgozik. Ez azt jelenti, hogy az áthidaló megoldások a járvány által közvetlenül érintett szektorokon kívül más területen működő társaságok számára is kiemelten fontosak lesznek.

Áthidaló megoldások

Tipikusan ilyen áthidaló megoldás a vállalati hitel. Kulcsfontosságú, hogy a bírálat és ügyintézés gyors és zökkenőmentes legyen, és sok esetben át kell alakítani a bírálati feltételeket, a hitelcélt is. Mivel speciális és remélhetőleg rövid távú problémáról van szó, ezért a legtöbb finanszírozó bank külön programokat, csomagokat alakított ki kifejezetten a koronavírusra hangolva.

Akad olyan köztük, ahol az 1500 milliárd forintos kerettel induló hitelt kkv-k vehetik igénybe beruházásra, hitelkiváltásra és forgóeszköz vásárlására. A cél a koronavírus okozta károk enyhítése, így értelemszerűen csak olyan cégek vehetik igénybe, amelyek a járvány berobbanása előtt is léteztek. Ez azt jelenti, hogy az 1 milliótól 20 milliárd forintig igényelhető hitelt olyan vállalkozások kérhetik, amelyek 2020. január elsején már működtek.

Az EP-képviselők 2020. június 19-én állásfoglalást fogadtak el, amelyben kiemelték, további intézkedéseket várnak az uniós turisztikai és utazási ágazat megmentésére és a koronavírus-járvány utáni időszakra való felkészítésére. A képviselők szerint a válság egyben lehetőséget teremt a fenntartható európai turizmus megteremtésére.

Uniós támogatás az idegenforgalmi ágazatnak

Az EU számos lépést tett a turizmusban dolgozók védelme érdekében, például enyhítette az állami támogatások folyósításának szabályait, új támogatási forrásokat keresett, és ideiglenesen felfüggesztetette a reptéri résidőkre vonatkozó szabályozást, az üresen repülő járatok leállítása érdekében. Az Unió frissítette az utasjogokra vonatkozó iránymutatásait és a csomagban értékesített utazásokról szóló irányelvet. Az uniós intézkedések kiegészítik és támogatják a tagállamok nemzeti rendelkezéseit az ágazat támogatásáért.

Az EU-ban az idegenforgalmi ágazat:

  • 10–11%-kal járul hozzá az EU teljes GDP-jéhez
  • a munkahelyek 12%-át adja
  • közel 3 millió vállalkozásnak ad munkát, amelyek 90%-a kkv (kis- és középvállalkozók)

Szép-kártya

A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig: a mentesség 15 ezer vállalkozást érint. Az intézkedés nemcsak adócsökkentésről, hanem adminisztrációcsökkentésről is szól, hiszen bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra.

2020. április 21-én a Szép-kártya adóterhe még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék. A kormány egyik legújabb - június 9-e óta érvényes - döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

A kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás: a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak. Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a Szép-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig

- emelte ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható.

Újraindítási Gyorskölcsön

Idén márciustól igényelhetik a járvány gazdasági hatásai által leginkább érintett ágazatokban működő vállalkozások a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. A kormány döntése alapján a maximum 10 millió forintos, a tízéves futamidő alatt végig kamatmentes hitelt több bank is gyorsított ügyintézéssel nyújtja. Ez a gyorskölcsön felhasználható bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra.

Idén javult a mérleg

A járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására 53,3%-kal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene, míg 50,5%-kal zuhant az árbevételük decemberben, a KSH előzetes adatai szerint idén januárban hasonló mértékű, bár némileg javuló, 43,6%-os volt az árbevétel csökkenése a pénztárgépek alapján.

A vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a tavaszihoz képest, egyrészt több vendéglátóhely tudott alkalmazkodni a házhozszállításhoz, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent. A járványhelyzet miatt az első negyedévben nem várunk érdemi változást, azonban az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon, ami a tavaszi hónapoktól számítunk, így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma. Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60%-os átoltottsága esetén lehetséges, így remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

- összegez Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

A Takarékbank is kiemelten támogatta a HoReCa szektor vállalkozóit hitelkonstrukcióival; a vállalati üzletágának szakértői válaszoltak a kérdéseinkre, többek között arra, hogy milyen hitelekkel támogatták a szektort az elmúlt másfél évben.

A kamattámogatott és refinanszírozott programok ezen vállalkozások számára is kiemelt lehetőségeket nyújtottak. A legkiemelkedőbb lehetőség a Széchenyi Turisztikai Kártya (SZTK), amely megújult formában Széchenyi Újraindítási Turisztikai Kártya néven júliustól lesz elérhető.

A szakértők azt is elmondták, hogy a hitelkonstrukciók rendkívül népszerűek voltak a vállalkozók körében a HoReCa szektorban és a turizmus egyéb területein, kiemelt volt az érdeklődés az SZTK iránt is. A legtöbb vállalkozás megfelelt a feltételeknek, ugyanakkor a bankuk igyekezett a jövőbeli pénzáramlások figyelembevételével optimista, de felelős kockázatvállalással hitelezni a szektort.

A Széchenyi Kártya konstrukciók, a jelenleg bejelentett részletek alapján, elsősorban banki szempontból jelentenek változást. Az érdeklődés nem csökkent, a szektornak az újraindításhoz, a kormányzati bejelentésekkel összhangban, támogatásra van szüksége. Nagyon népszerű a legfeljebb 10 millió forintos, kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön is, amelyet a nehéz helyzetbe került vállalkozások igényelhetnek – ide tartozik a vendéglátás és a turizmus is.

Megosztották a HelloVidékkel a jövővel kapcsolatos várakozásaikat is a banki szakemberek, miszerint bár optimisták, de tisztában vannak azzal is, hogy idén nem várható a turizmus teljes helyreállása, így a koronavírus-járványhelyzet előttihez hasonló forgalom és bevétel csak egy-két éven belül realizálódhat.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdaság

takarékbank

hitelek

állami támogatás

horeca szektor

turizmus

turisztikai támogatások

vendéglátóipar

utazás belföldön

magyarorszagcsodaitbank2021