Húsba vágó drágulás a henteseknél: egyre rosszabb a helyzet, mi jöhet még?

HelloVidék: Milyen kihívás elé állította a világjárvány, az elmúlt másfél-két év a mezőgazdaságban dolgozókat? Mit lát a szektorban, mennyire bizakodók most a gazdák?

Süle Katain, a NAK alelnöke: Ez az időszak mindannyiunk számára nagy próbatételt jelentett. A mezőgazdaság azonban nem az a szektor, ahol egy akár csak egy pillanatra is meg lehet állni: az állatokat etetni kell, a földeket nem lehet home-officeban művelni. Nekünk, gazdáknak ugyanúgy el kellett végeznünk a munkát, mint „békeidőben”. A világjárvány a munkavégzésben külön nehézséget nem okozott, bár ugyanazokat az óvintézkedéseket be kellett tartaniuk, mint más ágazatoknak. Mindazonáltal óriási köszönet illeti a gazdálkodókat, akik dacolva a nehézségekkel, elvégezték a munkát. Mert minden fogyasztó érzékelhette, hogy alig volt fennakadás, a frissen megtermelt magyar alapanyagokat mindig ott találták a boltok polcain.

Az állattenyésztésben voltak azért olyan ágazatok, amelyeket erősen negatívan érintett a járvány. Elsősorban azokat, akik a horeca szektornak szálítottak be. Libamájat például általában nem eszik az ember otthon, hétköznap, hanem inkább az éttermekben.

Az első időszakban, amikor a pánikbevásárlások történtek, azért jelentkezett hiány a boltokban. Jellemzően akkor sem az alapanyagban volt hiány, hanem a logisztika jelentette a szűk keresztmetszet, vagy egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő munkaerő a polcok feltöltéséhez. A járvány ideje alatt mindvégig lehetőség volt arra, hogy a magyarok asztalára friss magyar áru kerüljön.

Ezért is kell megnézni mindig a címkét, mit vásárolunk!

Ha ebben a pandémiás helyzetben egy pozitívumot ki lehet emelni, akkor az az volt, hogy a fogyasztók akarva akaratlanul is a helyi, magyar termékek irányába fordultak.

Ami nagyon nagy előrelépés, hiszen azért is érdemes helyi és magyar termékeket vásárolni, mert a fogyasztók garantáltan jó minőségű áruhoz juthatnak. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a világ más országaihoz viszonyítva az élelmiszerbiztonsági előírások nálunk az egyik legszigorúbbak.

Ez miben érhető tetten?

Valóban szigorúbb a magyar szabályozás, mint általában az EU-ban, és ez mind a magyar emberek egészségét és érdekeit védi. Nekünk gazdálkodóknak, élelmiszer-előállítóknak ez természetes, mi ebben élünk, de a fogyasztók erről sajnos vajmi keveset tudnak. Ugyanez igaz az állattenyésztésre is, a nyomonkövethetőség szinte minden mozzanatnál jelen van.

Fontos, hogy beszéljünk arról, hogy fogyasztóként elolvassuk-e azt, ami a címkékre rá van írva. Ez azért nagyon lényeges, mert a magyar gazdálkodó – a legkisebbtől a legnagyobbig – az arcát adja az általa előállított termékhez. Ha kimegyünk a piacra, akkor a kamarai logóval ellátott standokon ott találjuk az őstermelő azonosító számát, amellyel egy mobilapplikáció segítségével leellenőrizhető, hogy például az adott növényi vagy állati eredetű termékeket értékesítheti-e. Bárki számára nyomon követhető az a termék, amit meg tud vásárolni.

Az a cél, hogy minél több helyi termékkel találkozzanak a fogyasztók, azokat az élelmiszereket részesítsék előnyben, amelyek helyben, vagy országhatáron belül készülnek.

Egyrészt a nyomon követhetőség miatt, másrészt a fenntarthatóság és a környezetvédelem miatt is. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy nem egy gyümölcs- vagy zöldségfajtáról elsőre nem is gondolnánk, hogy hazai termék. Zalában található kivi-ültetvény, ahol speciális, modern technológiával termelnek, továbbá Tormafölde térségében gránátalma- és fügeültetvényt is találunk. Hasonlóképp sokan nem is tudják, a hazai földeken remek brokkoli és spárga terem, és milyen korszerű technológiával. Ezért is kell megnézni mindig a címkét, mit vásárolunk!

Visszatérve a hazai termékek választásának fontosságára: egyértelmű, hogy jóval kisebb az ökológiai lábnyoma egy olyan terméknek, amely helyben készül, mint annak, amit több ezer kilométerről, érlelőgázokkal dúsított tartályokban utaztatunk. Ha ezt összevetjük a helyben termelt élelmiszerek környezeti terhelésével, akkor nincs is miről beszélni. Magam részéről a helyi termékek előállítást nem is tekintem környezetterhelésnek, meglátásom szerint a földeken a gazdák a legnagyobb környezetvédők. Hiszen mi ebből a földből élünk, és azt szeretnénk, hogy jövőre is eredményesen tudjunk termelni, és majd az unokáink is ezeken a földterületeken gazdálkodjanak. Ezért is elemi érdekünk, hogy óvjuk és vigyázunk rá!

Az állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás kapcsán azért azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a legnagyobb ökológiai lábnyommal mégis csak a marhatartás jár. Tenyésztőként miként értékeli ezt?

Szalagcímnek hangzatos, de magam is szeretnék olyan világban élni, ahol a szarvasmarhák tenyésztésének az ökológiai lábnyoma a legnagyobb probléma. Ezek a „divatos”, a közvéleményt – vagy legalábbis annak kevésbé hozzáértő rétegét – szándékosan félrevezető témák általában „sötétzöld műhelyekből” indulnak hódító útjukra. Úgy, mint például az, hogy csökkentsük az állatlétszámot, közben mérsékeljük a földeken a műtrágyázást, és inkább növeljük a szerves trágya használatát. De mindezt egyszerre mégis hogyan? Itt azért van egy súlyos ellentmondás.

Divatos vélekedés a húsfogyasztást hibáztatni a környezeti problémákért, de a vöröshúsok visszaszorításával semmi sem oldódna meg.

A vörös húsok fogyasztása a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás része, a szervezetünknek például szüksége van az úgynevezett hem vasra, amit leginkább a vöröshúsból tudunk hasznosítani. Az ember mindenevő, mindenre szükségünk van.

A húsfogyasztást etikai szempontból is egyre többen ellenzik. Régóta vita tárgyát képezi, hogy az elfogyasztott állati termékek egyre emelkedő mennyisége nem túl kedvező sem az állatok jóléte, sem a környezet szempontjából.

Ezzel a hamis vélekedéssel nem sokat tudok mit kezdeni. Ezek gazdasági haszonállatok, ez a megnevezésük is. Azért tartjuk, a mindenkori állatvédelmi és állathigiénés szabályok maximális betartása mellett, hogy elfogyasszuk őket, ez a természet rendje. Állattenyésztőként tudom, mi a valóság.

Kijelenthetem, hogy minden szabály betartásával, boldogok ezek az állatok!

Olvasni arról is, hogy a baj van a magyar termőföldekkel, hogy az elmúlt évtizedekben a termőföld humusztartalma, az intenzív műtrágyázásnak köszönhetően drámai módon lecsökkent.

Nézzünk egy uniós összehasonlítást, és mindjárt látni fogjuk, hogy a magyar termőföldek mennyivel jobb állapotban vannak, mint Európa más tájain! Ugyanakkor tény, hogy az éghajaltváltozás miatt elég kedvezőtlen folyamatokat indultak el nálunk is. Évről-évre egyre kevesebb a csapadék, erre válaszul meg kell teremteni az öntözés lehetőségét.

De nem győzöm elégszer hangsúlyozni, a mezőgazdaság általi környezeti terhelés az ipari terheléshez képest tényleg elenyésző! Ne próbáljunk egy ágazatra olyan terheket róni, amelyekért nem felelős. Vidéken nem csak élni, hanem megélni is kell, egészséges élelmiszert kell előállítani.

Összességében a gazdaember nem kizsigereli a földet, hanem visszatáplálja.

Amikor azt mondják egy gazdálkodónak, hogy hagyd parlagon a földedet, ne műveld meg, akkor azzal sokkal súlyosabb károkat okozhatunk, mert mindenféle invazív faj elszaporodásának adunk teret.

A mostani inflációs élelmiszer-áremelkedés mennyire kedvez vagy sem a hazai termelőknek?

Sokszor mondják, hogy a hazai termékek drágábbak, de ez így önmagában csak egy általánosítás. És ráadásul relatív is, hiszen fogyasztóként, az egészségem érdekében a hazai termék összehasonlíthatatlanul többet érhet. Itthon azt a fajta fogyasztói magatartást kellene inkább elültetni, hogy az ár mellett mindig nézzük meg, honnan, milyen termelőtől származik az, amit venni készülünk. Ez zöldség-gyümölcs tekintetében éppen úgy igaz, mint a húsra vagy a tejre.

De visszatérve az árakra, a gyümölcsöknél főként a leendő termés nagy részét elpusztító súlyos tavaszi fagykárok állnak a drágulás hátterében.

A húsok tekintetében is óriási az áremelkedés, aminek részben az az oka, hogy – a világpiaci folyamatok miatt, amelyekre nekünk vajmi kevés ráhatásunk van – takarmányfronton is komoly drágulás volt. A termelők az állataikat jelenleg 30-40 százalékkal több takarmányköltséggel tudják csak felnevelni az egy évvel korábbihoz képest. A takarmányár pedig komoly kihatással van a hústermékek árára! Az állattenyésztés jelenleg nagyon nehéz helyzetben van emiatt. Akik levágatják az állatot, azoknál még képződik valamennyi hasznon, de a tenyészállat-értékesítésnél aligha. Sajnos az a tapasztalat, hogy a tenyészállat attól nem lesz drágább, hogy 30 %-kal drágábban etetjük.

A gumicsizma is mindig bent van a csomagtartóban

Így a legvégén még mesélne arról, hogy nőként a magyar mezőgazdaságban, érdekképviseletben milyen most tevékenykedni?

Gyakran kérdezik tőlem, miért is választottam ezt a „fiús” szakmát magamnak. Nálam ez nem is volt kérdés, édesanyám annak idején egy szarvasmarha-telepet vezetett, édesapám juhászatban dolgozott, állattenyésztő családba születtem bele. Keszthelyen a Georgikonon végeztem, osztatlan 5 éves képzésben, ezt nagyon fontosnak tartom, mert egy agrármérnöknek mindenhez értenie kell. Az egyetemen ismertem meg a férjemet, akinek egy Zala megyei kis faluban, Kiscsehiben vannak a gyökerei. Az ő családi birtokain kezdtünk el kialakítani azokat a területeket, ahol húsmarhákat tenyésztek. Amikor kitaláltam, hogy húsmarhával szeretnék foglalkozni, egyértelmű volt, hogy törzstenyésztő szeretnék lenni. Ezt az indulástól számítva a 7. évben el is értem, azóta pedig igyekszem a gazdaságot szinten tartani. Szántóföldi növénytermesztést nem folytatunk, csak a takarmányt termeljük meg. Egyébként francia genetikájú állatokat tenyésztek, minden évben díjnyertes tenyészbikák és tenyészüszők kerülnek ki tőlünk. Amire nagyon büszke vagyok, hogy a kiváló magyar genetikájú bikáim rendre itthon maradnak.

Mennyire alulreprezentáltak ebben a szakmában a nők? Holott egyre több nő végez agráregyetemen...

Valóban még mindig inkább a férfiak privilégiuma a mezőgazdaság, de ettől függetlenül rengeteg hölgy van az ágazatban, egyre többen kerülnek ki az „árnyékból”. Olyanok, akik eddig jobbára láthatatlanok voltak. Mostanában, ahogy én is, egyre több hölgy tevékenykedik a családi gazdaságokban.

Már gyermekkoromban keményen „fiúsítva” lettem, ettől függetlenül, a húgommal együtt sohasem felejtettük el, hogy lányok vagyunk. Nőnek születtem, nőként élem a mindennapjaimat, de ettől még a gumicsizma is mindig bent van a csomagtartóban.

Címlapfotó: NAK