Megfogják a pénzt: így gyűjtenek lakásra és utazásra a fiatalok

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Megfogják a pénzt: így gyűjtenek lakásra és utazásra a fiatalok

Idén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg, közölte a K&H-csoport felmérése alapján. Hozzátették, hogy az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.

Az adatok alapján a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek, mint a 19-25 évesek között: 31 százalékuk, illetve 14 százalékuk. Korábban a legtöbben a hónap végén - esetlegesen - megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget.

A K&H ifjúsági indexéből az is kiderült, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forint megtakarítás 2021-re tovább nőtt: 736 ezer forintra. Viszont csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni a megtakarításaiból, ez az arány a korábbi években magasabb volt - közölték.

A csoport 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt: a program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. Az elmúlt 10 évben a vetélkedőn közel 800 település, és több mint 1700 iskola csapata vette részt, megközelítőleg 55 ezer diák.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

megtakarítás

diákok

fiatalok

tartalék

gyűjtögetés

forint

lakástakarék

utazás

vigyázz

kész

pénz

program