Elképesztő károk: több száz hektár szóját semmisítettek meg, szennyezett volt a vetőmag

HelloVidék   
  Megosztom
Elképesztő károk: több száz hektár szóját semmisítettek meg, szennyezett volt a vetőmag

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata GMO-szennyezettséget állapított meg két szójavetőmagtételből származó mintában. A pozitív eredmény alapján a hatóság eljárást kezdeményezett a vetőmag előállítójával szemben, valamint kötelezte a vetőmagot felhasználó termelőket az abból sarjadó növényi kultúra megsemmisítésére.

A Nébih vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a GMO-szennyezett vetőmagtételeket Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben, mintegy 400 hektáron vetették el a termelők. A hatóság szakemberei elrendelték a növényállomány zárolását, majd annak betakarítás előtti megsemmisítését, továbbá kötelezték a termelőket– a szennyezés továbbterjedésének megakadályozása érdekében – a növényi kultúra kitárcsázására.

A hatósági eljárás során, mind a vetőmag-előállító, mind a GMO-val szennyezett vetőmagot elvető mezőgazdasági termelők együttműködőek voltak.

A Nébih ezúton is felhívja a termelők figyelmét, hogy Magyarországon a növénytermesztés, GMO-mentesség szempontjából, az alaptörvény által szabályozott tevékenység, melynek értelmében magyar földbe GMO-szennyezett vetőmag nem kerülhet! Az előírás betartatásáról a Nébih, valamint a megyei kormányhivatal felügyelői gondoskodnak, akik kockázatértékelés alapján vizsgálják a Magyarország területén forgalomba kerülő vetőmagtételeket. Amennyiben pozitív vizsgálati eredmény születik, a hatóság minden esetben eljárást kezdeményez a vetőmag forgalmazójával szemben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szója

szójatermesztés

nébih

felszámolás

megsemmisítés

termény

szennyezett vetőmag

vetőmag