Ez már nem változik: így írja át a távmunka a megszokott életünket

HelloVidék   
  Megosztom
Ez már nem változik: így írja át a távmunka a megszokott életünket

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.

Az idei év végére világszerte az alkalmazottak mintegy harmada (32%) tartósan távolról végzi majd munkáját — derül ki a világ egyik legnagyobb informatikai kutatási és tanácsadó cége, a Gartner Group napokban publikált becsléséből. A pandémia hatásait figyelembe véve is ez közel kétszeres növekedés a két évvel ezelőtti szinthez képest, hiszen a szervezet számai szerint 2019 év végén ez az arány csupán 17% volt. Emellett, ahogy 2021-ben újra megnyíltak az irodák, az onnan dolgozó alkalmazottak 51%-a már hibrid rendszerben végzi feladatait, vagyis legalább heti egy munkanapot otthonából teljesíthet.

Az országokat és a globális régiókat összehasonlítva ezen a téren az Egyesült Államok jár majd az élen, az amerikai munkaerő 53%-a home office-ban dolgozik majd. Európában az Egyesült Királyságban a távmunkások aránya eléri az 52%-ot, míg Kínában és Indiában ez a mutató csupán 28, illetve 30% lesz.

Az, hogy a home office-ban dolgozók aránya ilyen magas szinten marad, arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ezeknek szükségszerűen alkalmazkodniuk kell a járvány utáni világhoz, amely a távmunka és a digitális érintkezési pontok tartósan nagyobb arányú alkalmazását foglalja magában. Ez egészen biztosan egyben azt is jelenti, hogy újra kell gondolni a vállalati hálózatok és rendszerek védelmét. A védekezés terén mind erősebb trend, hogy már a megelőzésre, a prevencióra kerül a hangsúly. Ennek egyik magyarázata, hogy a távmunkában lévő alkalmazottak elé még véletlenül se kerüljön olyan tartalom, amelyre kattintva a cég teljes hálózata, sőt működése megbénulhat

- hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Maxvalor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Témába vágó eredményeket mutat a Maxvalor alapítóinak megbízásából idén nyáron, közel 120 hazai vállalatvezető megkérdezésével készített kutatás eredménye, amely szerint a vírushelyzet alatt a döntéshozók közel 14 százaléka kifejezetten a csapata távmenedzselését, a céges adatok védelmét, a megfelelő IT biztonság megteremtését érezte a legfontosabbnak.

Az adatok alapján, az elkövetkező egy évben két területen különösen nagy kihívásokat látnak maguk előtt a vállalkozások. A megkérdezettek csaknem fele az értékesítés (47%), mintegy 40 százaléka pedig a pénzügyi folyamatok miatt aggódik. Egy tetemes kör a munkaerő-toborzás (18%) és a marketing (14%) feladatoktól is tart.

A várható kihívásokkal többnyire összhangban vannak azok a területek, amiket a cégek — szintén egy éves távlatban — digitális megoldásokkal tennének hatékonyabbá. A válaszadók ugyanis az értékesítést (40%), az online marketinget (30%) a belső kommunikációt (28%), az IT-t — beleértve a távmenedzsmentet, a monitoringot és a folyamat-automatizálást — (26%), valamint a pénzügyet (26%) és a logisztikát (14%) is ilyen eszközökkel fejlesztenék.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

home office

pandémia

it

digitalizáció

távmunka

távmunkások