A legtöbb magyar fontosnak tartja az egyházi esküvőt: most kiderül, miért

MTI   
  Megosztom
A legtöbb magyar fontosnak tartja az egyházi esküvőt: most kiderül, miért

A magyar felnőttek kétharmada él házasságban és majdnem fele - felekezeti hovatartozástól függetlenül - az egyházi házasságnak is híve - derült ki a Szent István Intézet által megrendelt kutatásból, amelyet a Nézőpont Intézet készített a házasság hete alkalmából.

A kutatási eredmények szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy házasságban él vagy élt: míg a harminc év alatti felnőttek ötöde (19 százalék) nyilatkozott így, az ötven év felettieknek már a 90 százaléka. A megkérdezettek majdnem fele, 47 százaléka mondta, hogy az egyházi esküvőt fontosnak tartja. A most vagy korábban házasságban élők (51 százalék) elkötelezettebbek az egyházi esküvő iránt azoknál, akik nem élnek házasságban (39 százalék).

Az egyházi házasságot fontosnak nevezőknél a támogatás okait is kutatták: a legtöbben (82 százalék) azért tartják fontosnak az egyházi esküvőt, mert "Isten áldását adja a házasságra", 72 és 61 százalék esetében pedig a családi szokásra vagy a templomi környezet ünnepi jellegére vezethető vissza a templomi szertartás pártolása. Végül azt is megkérdezték, hogy az egyházi esküvő támogatói a szertartástól remélnek-e tartósabb párkapcsolatot, erre a válaszadók 57 százaléka mondott igent.

A kutatás február 7. és 9. között készült, ezer ember telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A minta nagysága és 95 százalékos megbízhatóság esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék

- közölte a Szent István Intézet.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

esküvő

házasság

házasság hete

kutatás

felmérés

egyházi esküvő

egyházi szertartás

házasságkötés