Kész, vége! Itt a hivatalos bejelentés: elmarad a VOLT fesztivál
„A mostani bizonytalan gazdasági környezetben 2023-ra nem fogjuk tudni megszervezni a Telekom VOLT Fesztivált” – jelentették be a fesztivál szervezői.
A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi »love brand«, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni
- nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője. Aki egyúttal bejelentette, hogy sajnálatosan, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLT-ot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta.
A szervezők kiemelték, hogy bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket.
Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere elmondta, tudomásul veszik a szervezők döntését, Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak ennek a nagymúltú és sokak által várt fesztiválnak.
Az idei nagy fesztiválok közül csak a Sziget Fesztivál zárt nyereséggel, a soproni VOLT eredménye nagy-, a zamárdi Balaton Soundé kismértékben elmaradt a várakozásoktól" – közölte augusztusban Kádár Tamás a Sziget Zrt. cégvezetője. Akkor már előrevetítette, hogy a VOLT és a Balaton Sound jövőjéről a „szezon értékelését követően döntenek”.
A zamárdi fesztiválról egyelőre nincs döntés.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)