Változás a bankoknál, erre számítsunk: lassan elfogynak az utcákról az ATM-ek?
Június végére 4900 alá csökkent a Magyarországon működő bankjegykiadó automaták száma, miközben egy évvel korábban csaknem ötezer ilyen készülék működött országszerte – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból.
A jegybank adatai szerint az ATM-ek száma 2019 harmadik negyedévének a végén érte el a csúcspontját, akkor 5105 készüléket tartottak nyilván: azóta viszont lassú ütemben ugyan, de folyamatosan apad az állomány, írja a Világgazdaság.
Az ATM-ek településtípusonkénti eloszlása nem változott jelentősen: az automaták nagyjából egyharmada működik Budapesten, közel 20 százalékuk a megyeszékhelyeken, a készülékek valamivel kevesebb mint felén pedig a kisebb települések osztoznak.
Az ATM-ek számának lassú csökkenése persze nem túlságosan meglepő. A bankok fiókhálózata viszonylag gyors ütemben zsugorodik Magyarországon: az első fél év végén 1786 értékesítési egység működött országszerte, ami 4 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi állapothoz képest.
A darabszám csökkenését a forgalmi adatok is indokolhatják. Az MNB adatai szerint ugyanis 2022 második negyedévében összesen 23,2 millió alkalommal vettek fel készpénzt bankkártyával Magyarországon, ami ugyan 2,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ám a 2019 áprilisa és júniusa közötti 27,2 milliótól csaknem 15 százalékkal elmarad.
A kártyás készpénzbefizetések dinamikus bővülése egyrészt a befizetésre alkalmas ATM-ek terjedésével, másrészt azzal magyarázható, hogy az új típusú készülékeknél befizetett összeg azonnal jóváíródik, miközben a régi, „borítékos” módszernél még akár napokat is várni kellett arra, hogy megjelenjen a számlán a pénz.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)