Külföldön is tarol a vidéki tesztpálya: ezekkel az extrákkal szerelték fel a központot

MTI   
  Megosztom
Külföldön is tarol a vidéki tesztpálya: ezekkel az extrákkal szerelték fel a központot

A Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya körül már egy olyan innovációs ökoszisztéma épült ki, ami egyebek között kutatóintézetnek, hadiipari vállalatnak is otthont ad - mondta Palkovics László az MTI-nak adott nyilatkozatában szerdán Brüsszelben.

Palkovics László az Autóipari Próbapálya Zala Kft. másnéven a ZalaZone projekt ügyvezetőjeként a közlekedés jövőjével kapcsolatos szakmai konferencián vesz részt a belga fővárosban. Kifejtette: a tesztpálya körül épült ki a Széchenyi István Egyetem képzési, kutatás-fejlesztési és innovációs központja, és egyre több cég jelenik meg, amely ezt igénybe kívánja venni.

Egyre inkább nemzetközi környezet alakul ki, például a tesztpálya működtetéséhez megállapodást kötöttünk egy osztrák vegyes vállalattal, amely olyan tudást hozott, ami nekünk akkor még nem volt meg

- tette hozzá.

Palkovics László elmondása szerint a projektben az Európában tevékenykedő összes prémium gyártó megjelent. A projekt azért is nagyon jól megtérülő beruházás - jegyezte meg -, mert ezek a cégek több adót, áfát fizettek be, az ott dolgozó emberek száma nő.

Egyidejűleg zajlik a hajtásrendszerek átalakulása, és kulcskérdés, hogy milyen energiát alkalmazunk ehhez - jelezte. Emellett nő az autók száma, amit nem tud követni az infrastruktúra, az autópályák, az utaknak hossza, állapota. Ezért az autókat olyan irányítási rendszerrel kell ellátni, ami támogatja, kiegészíti az ember irányítási képességeit, vagy teljesen átveszi az irányítást - mutatott rá.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

zalaegerszeg

tesztpálya

járműipar

gazdaság