Lassan vége a vetési munkáknak: bizonytalanok a gazdák, nem tudni mire számíthatnak

Agrárszektor   
  Megosztom
Lassan vége a vetési munkáknak: bizonytalanok a gazdák, nem tudni mire számíthatnak

Végéhez közelednek az őszi vetési munkálatok a magyar földeken. Bár az utóbbi hetek során az időjárás - többé-kevésbé - a gazdák keze alá dolgozott, azért voltak olyan térségek, ahol a korábbi aszály miatt csúsztak meg a munkálatok, több helyütt pedig az esőzések okoztak kisebb-nagyobb leállásokat. A szántóföldeken emellett jelentős problémát és komoly károkat okoznak a mezei pockok is. Az Agrárszektor által megkérdezett gazdák - elmondásuk szerint - jól haladnak az őszi vetésekkel, ám a kártevőkkel mindegyiküknek meggyűlt a baja. A műtrágyák beszerzését és felhasználását illetően azt lehet látni, hogy a termelők sokkal bevállalósabbak, mint egy évvel korábban.

Lassan a végéhez közelednek az őszi vetési munkálatok a földeken. És bár az elmúlt hetek csapadékos időjárása az ország legnagyobb részén megfelelően átáztatta a talajokat, azért maradtak olyan területek is, ahol a korábbi aszályos időjárás miatt gondok voltak a talajelőkészítéssel. A gazdáknak ugyanakkor egyre nagyobb károkat és fejfájást okoznak a mezei pockok, amelyek a tavalyi hosszú ősz, az enyhe, száraz, csapadékszegény tél és a korai tavaszodás kedvező feltételeinek hatására rendkívüli módon elszaporodtak a földeken. A helyzet annyira súlyos, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kérésére - megemelte az engedéllyel rendelkező, mezei pockok elleni védekezésre használt készítmények kihelyezhető mennyiségét. Azonban továbbra is tilos a fertőzött területek felületi kezelése, a védekezésre használt készítmény csak a mezei pockok járataiba juttatható be.

Nem várt kártevők?

A NAK a közelmúltban felmérte azokat a területeket, amelyek a leginkább érintettek a pocokfertőzésben: az adatokból jól látható, hogy az invázió vagy fertőzés a déli vármegyékből terjed fokozatosan észak felé. A rágcsálók a legnagyobb problémát azonban Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében jelentik. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a visszajelzések szerint Békés vármegyében az egyes kultúrák vetésterületében jelentős visszaesések várhatóak a pocokinvázió miatt.

Mi történt még az ágazatban? Mire számítanak a termelők? Erről többet az Agrárszektor teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

termény

vetés

vetési munkák