Aggasztó hírek érkeztek: több ezer beteg kerülhet veszélybe a spórolás miatt

HelloVidék   
  Megosztom
Aggasztó hírek érkeztek: több ezer beteg kerülhet veszélybe a spórolás miatt

Egyes gyógyászati cikkek esetében egy év alatt drámaian csökkent a betegeknek rendelt eszközök száma, a kormány eredetileg a visszaélések miatt szigorította ezeknek az eszközöknek a felírását.

A Népszava beszámolója szerint idén gyógycipőből 92 ezerrel, speciális sebkötöző anyagokból több mint egymillió darabbal kevesebbet írtak fel a betegeknek, mint tavaly.

Elsősorban azokat az eszközöket érintette a csökkenés, amelyek felírását szakorvosi vizsgálathoz, illetve fotó készítéséhez köti a jogszabály

– írják.

Idén májusban szigorította az állam a gyógyászati segédeszközök felírását, ezután gyógycipőt csak elektronikus vényre rendelhettek az orvosok, és a felírásnál fotót kellett készíteniük a deformált lábról, vagy képalkotó diagnosztikai vizsgálat leletét is mellékelni kell.

Fotóval kell dokumentálni azokat a nehezen gyógyuló sebeket is, amelyek kezeléséhez speciális kötszerre van szükség. A szigorításra azután került sor, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat visszaéléséket tárt fel a gyógyászati segédeszközök piacán.

A bizonyított visszaélések visszaszorítása az eszközgyártók és forgalmazók érdeke is. Ám az adatokból az is látszik, hogy néhány termékcsoportban akár betegek tízezrei nem juthatnak eszközökhöz és előreláthatóan a biztosítónak 10 milliárdos megtakarítása lesz idén

– mondta Rásky László az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Népszavának.

Úgy véli, hogy ahol szakorvosi vizsgálathoz kötik például az eszköz felírhatóságát, amiatt maradhatnak ellátatlan betegek, mert képtelenek időpontot szerezni a szakrendelőbe. Így a rászoruló betegek a szükségesnél sokkal később jutnak el a szakorvoshoz, később kapják meg a számukra szükséges segédeszközöket is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdagság

egészségbiztosítás

egészségügy

segédeszköz