Kiakadtak a helyiek: különös buszmegállók borzolják a kedélyeket vidéki településen

HelloVidék   
  Megosztom
Kiakadtak a helyiek: különös buszmegállók borzolják a kedélyeket vidéki településen

Két új buszmegálló miatt áll a bál Zalaszentgróton, az egy a volt Tüzép-telep mellé került, a másik pedig az Aranyodi utcára. Van, aki szerint a helyi óvodás rajzverseny nyertesének koncepciója valósult meg, más szerint olyan, mint egy kutyaház.


 

A képviselőtestület a 2023. október 26-i ülésén szavazta meg a beruházást. A kapcsolódó polgármesteri előterjesztésben az olvasható, hogy az Aranyodi utcai buszmegálló elavult, többször javításra szorult, és ezért indokolt a fülke felújítása. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy egy másik buszmegállót is kicserélnének, a volt Tüzép-telepnél, ahol egy új kereskedelmi-szolgáltató egység építésére fog sor kerülni - írja az Átlátszó.

Az előterjesztő polgármester szerint: „Az itt található buszváró megjelenésében és állapotában az aranyodihoz hasonló képet mutat. Ezen fülkét is számtalanszor javítottuk a közfoglalkoztatási program keretében. A kihelyezésre kerülő új fülke modern anyaghasználatával, stílusos megjelenésével jobban beleillik a város azon részén kialakuló városképbe.”

Bár egy képviselő felvetette, hogy egységes kinézetű buszmegállók elkészítése lenne célszerű, Baracska József szerint az új buszmegállók típusa ugyanaz, mint a város többi részén találhatóké, ám ezek az adott környezethez fognak illeszkedni. A jegyzőkönyv tanúsága szerint egyhangú szavazással döntött arról a testület, hogy a két buszmegállóra összesen 2,6 millió forintot csoportosítanak át az összeget a nagy temető bővítésének forrásából vették el.

A zártszelvényre corten acél, alá pedig rétegelt lemez került. Hogy mennyire passzolnak egy 7000 fős kisvárosba a buszmegállók, azt mindenki döntse el maga, viszont helyiek szerint a buszmegálló két részébe nagyságrendileg összesen csak négy felnőtt fér el. Háta nincs a megállóknak, így szeles időben kifejezetten kényelmetlen lesz a használatuk, de még mindig jobban jár, aki a fedett részre áll, mint akinek a nyitott rész és az ott lévő márvány pad jut, ahol egy ilyen téli napon kifejezetten hűs lehet az idő.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

zala

költekezés

felhasználás