Fontos változás élesedik januártól: első körben 14 vidéki város érint + térképen a lényeg

MTI   
  Megosztom
Fontos változás élesedik januártól: első körben 14 vidéki város érint + térképen a lényeg

Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon, a szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint - közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU)

A 14 város - Budapest, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nagykanizsa, Tatabánya, Kaposvár, Gyula, Békés - társasházi övezeteiben induló rendszert a MOHU és szerződéses partnerei működtetik.

A közlemény szerint a programban részt vevők lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, amely könnyen kezelhető, valamint szag- és kifolyásmentes is. Emellett társasházak számára is kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát, amelyet a megszokott módon kell a ház elé kihúzni a meghatározott napokon.

A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető: például gyümölcsök és zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont a filter nem), fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk vagy épp feldolgozott élelmiszerek és húskészítmények is.

Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis amellett, hogy nem komposztálhatók, károsíthatják a hasznosítást végző gépeket. Tilos lesz továbbá a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot. A bedobható élelmiszerek listája EZEN az oldalon is megtalálható - ismertette a MOHU.

Az új rendszert az európai uniós előírásokkal összhangban vezetik be, ugyanis ennek értelmében 2024-től kötelező a biohulladék elkülönített gyűjtése. 2035-ig a települési hulladék csaknem kétharmadát újra fel kell dolgozni, ami nem érhető el a biohulladék hatékony szelektív gyűjtése nélkül. Jelenleg az EU-ban a szerves hulladéknak mindössze 16 százalékát gyűjtik és kezelik megfelelően, a fennmaradó rész lerakókba vagy égetőkbe kerül. A hazai települési hulladéknak 17-29 százaléka biológiailag lebomló anyag, amelyből az élelmiszer-hulladék mennyisége évi 320-384 ezer tonnát tesz ki.

A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot biogáz üzemekben hasznosítják újra, így járulva hozzá a körforgásos gazdaság kiépítéséhez, hiszen megújuló energiaforrásként áramot és hőt állítanak elő. A biogáz üzemben képződő maradék ráadásul kiváló komposztanyagot képez a mezőgazdaság számára.

Az első körben kijelölt településeken januárban a szolgáltatók megkezdik a gyűjtőedények kiosztását, majd szemléletformáló kampányban ismertetik a részletes tudnivalókat, várhatóan márciusra minden kijelölt társasházban elindul a tényleges begyűjtés.

Pethő Zsolt, a MOHU vezérigazgatója a háttérbeszélgetésen elmondta, a biohulladék-gyűjtés második fázisát 2025-ben indítanák.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre a meglévő, és arra alkalmas kukásautókkal gyűjtik be a barna kukákat, de vizsgálják annak a lehetőségét, hogy olyan járműveket szerezzenek be, amelyek az ürítés mellett alkalmasak a gyűjtőedény mosására is.

A biohulladék-begyűjtési szolgáltatás a lakosság számára ingyenes - mondta Pethő Zsolt.

Elhangzott az is, hogy a Magyarországon működő 80 bioüzemből 8-cal van jelenleg szerződés a biohulladék hasznosítására.

Íme, térképen hozzuk a lényeget:

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lista

szemétszedés

hulladék begyűjtés

hulladékgazdálkodás