Itt a bejelentés: ezeken a településen újul meg a vízhálózat
Megújul Vászoly és Balatonszőlős-Pécsely víziközműrendszere. A több mint 300 millió forintos beruházás biztonságosabbá teszi a térség vízellátását.
Országosan 4 milliárd forintot fordítanak új kutak létesítésére, valamint a meglévők kapacitásának növelésére. A kormány szerint a változó fogyasztói szokások, az aszály, a lakosságszám növekedése elengedhetetlenné teszik a beruházásokat.
Az év során mintegy 7,6 milliárd forintot fordítanak a hibaelhárítást szolgáló eszközökre, technikai fejlesztésre országos viszonylatban, ebből a forrásból 550 millió forint illeti a Bakonykarszt Zrt. vízszolgáltatót. Az elmúlt évek támogatását megtöbbszörözik, így lehetővé válik a hálózat megújítása.
Kugler Gyula, a kutat üzemeltető Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatója arról beszélt: 2022-ben volt olyan nap, hogy 170 köbmétert fogyasztott a településcsoport, a jelenlegi kapacitása viszont csak száz köbméter.
A tervek szerint 2025-ben megvalósuló új kút nagyon jelentős előrelépést jelent majd a térség életében
- mondta.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)