Itt a magyar vidék aggasztó látlelete: a kisvárosok többsége hanyatlásnak indult
Szegény térségben lévő, apró borsodi falvak is bekerültek a legtöbbet fejlődő községek közé. Döbbenetes viszont, hogy az Egyensúly Intézet vizsgálata szerint a magyar kisvárosok többsége nem előre, hanem hátra halad - írta a Népszava.
Az Egyensúly Intézet 53 indikátor, jelzőszám alapján kutatta a magyarországi települések fejlettségi szintjét. A budapesti kerületek és a megyeszékhelyek mellett külön kategóriába kerültek a 15 ezer lakosnál nagyobb és kisebb városok, valamint az 5000 fő alatti települések. Olyan statisztikai adatokat vettek alapul, amelyek minden évben rendelkezésre állnak és számszerűsíthetően megmutatják egy adott település fejlettségét (infrastruktúra, jövedelmi helyzet, iskolázottság, internetes hozzáférés, orvosi ellátás, közlekedés, új építésű ingatlanok száma és így tovább).
Fontos, hogy nem a települések élhetőségét vizsgálták.
Budapest után a megyeszékhelyek fejlődtek leginkább 2014 és 2021 között – derült ki az Egyensúly Intézet számításából, amelyet részletesen a Népszava mutatott be. Ezekben kivétel nélkül előrelépést mértek 2014 óta. A közepes méretű városok közül – azokat számolták ide, ahol 15 ezernél többen élnek, de nem megyeszékhelyről van szó – 26 fejlődött, 42 pedig nem, a 15 ezresnél kisebb 260 városnak pedig a 60 százaléka visszafejlődött.
A vizsgálat szerint a magyar falvak többségében javult a helyzet, ezeknek csak tizedénél mértek visszaesést.
Ennek részben az is az oka, hogy a budapesti agglomeráció és a Balaton környéke javítja a mutatókat, de a pechesebb helyeken lévő falvak jókora része is javítani tudott 2014-es állapotához képest. Így jöhetett ki az az első ránézésre egészen meglepő eredmény, hogy
az ország három legtöbbet fejlődő települése Tornakápolna, Hejőkürt és Galvács lett.
Ez persze annyit jelent, hogy például Tornakápolna a lista legvége környékéről a kistelepülések fejlettségi rangsorának ezredik helye felé jött fel.
Az abszolút listán nincsenek nagy meglepetések: az ország legfejlettebb helye a budapesti kerületek közül a pesti Belváros lett, a megyeszékhelyek közül pedig Székesfehérvár került az első helyre. A legfejlettebb közepes méretű város Budaörs, a kisvárosok között Balatonfüred lett az első, a kistelepülések közül pedig Hévíz.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)