Fogják a fejüket a borászok: nem elég az időjárás, még ez is megnehezíti a gazdák dolgát

Agrárszektor   
  Megosztom
Fogják a fejüket a borászok: nem elég az időjárás, még ez is megnehezíti a gazdák dolgát

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai szőlőtermelők és borászatok, a változékony, gyakran szélsőségessé váló időjárás mellett évek óta számos nehézség sújtja az ágazatot, mint például az alacsony átvételi árak, az előállítási költségek növekedése és a csökkenő fogyasztás.

2023-ban mindezen problémák ellenére is optimisták maradtak a termelők, és - ha nem is a mennyiségeket illetően, de legalább a minőség kapcsán - elégedettségüket fejezték ki az évjárat boraival kapcsolatban. A költségeket illetően azonban inkább óvatosan fogalmaztak a borászok, hiszen az EPR és a DRS rendszer is komoly terheket ró a hazai borászatokra - írja az Agrárszektor.

Tavaly volt elegendő csapadék, sőt, a nyár során annyi eső esett, hogy utána már a kórokozókkal és a terméskiesésekkel gyűlt meg a szőlősgazdák baja. Ennek ellenére a borászok az ősz elején még úgy látták, hogy kiváló minőségű borok születhetnek 2023-ban.

Visszaesés tapasztalható a forgalomban és a fogyasztásban

Bár az utóbbi 3-5 évben egyre inkább fellendülőben a magyar borok exportja, a hazai fogyasztásban jelentős visszaesés volt megfigyelhető ugyanezen időszakban. Mind a teljes hazai, mind az egy főre eső borfogyasztás mértékében csökkenés tapasztalható: míg 2010-ben országos szinten 234,5 millió liter bort fogyasztottak el a magyarok, ez az érték 2021-re 170,5 millió literre esett vissza. Az egy főre eső értékeknél hasonló a trend.

Az elmúlt időszakban sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott az egészségtudatos táplálkozás és életmód, a mérsékelt alkoholfogyasztás, valamint az olyan italok, amelyek kevesebb alkoholt tartalmaznak, vagy teljesen alkoholmentesek. Mindezek együttesen is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar bor fogyasztási szokásaiban ilyen jellegű csökkenés következzen be.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

bor

pincészet

borágazat