Újabb veszély: nem csak a felnőtteket, a gyerekeket is könnyedén verik át

Pénzcentrum   
  Megosztom
Újabb veszély: nem csak a felnőtteket, a gyerekeket is könnyedén verik át

Az utóbbi években folyamatosan érkeznek az online csalásokkal kapcsolatos hírek, melyekről itt a Pénzcentrumon is rendszeresen beszámolnak. Ezeknek a csalásoknak azonban elsősorban felnőtt emberek az áldozatai, akiket anyagilag károsítanak vagy igyekeznek megkárosítani a bűnözők. Csakhogy az online tér más, nem anyagi jellegű veszélyeket is rejteget magában, melyek ráadásul nem is a felnőtt embereket, hanem a gyerekeket veszélyeztetik.

Éppen ezekre a veszélyekre igyekszik felhívni a figyelmet egy, a Brancs Közösség támogatásával megjelenő új könyv, a Pisztrángok, szevasztok! A könyv megjelenése kapcsán annak készítőjével, Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológussal és Milena Wartecka-Duckival, a Wonderland Alapítvány és Kiadó alapítójával beszélgetett a portál.

Milena Wartecka-Ducki elmondta,

egy kis kiadó vagyunk, amely nagyon gondosan választja ki a gyerekek számára kínált könyveket. Konkrét követelményeket támasztunk a kiadni kívánt könyvekkel szemben: jól megírt történeteket kell tartalmazniuk, jó humorral, érdekes formával és illusztrációkkal, hogy szórakoztatást és inspirációt nyújtsanak, de a legfontosabb az, hogy széles spektrumát mutassák be azoknak a helyzeteknek és problémáknak, amelyeket a gyerekek az életükben megtapasztalnak. A legtöbb gyerek számára a gyerekkor tele van örömmel, játékkal, szeretettel és barátsággal, de kényelmetlen, szomorú, fájdalmas és csalódást okozó helyzeteket is megélnek. Nem tudjuk megvédeni a gyerekeket az élet által hozott nehézségektől, de segíthetünk nekik ezek leküzdésében. A könyveink ebben segítenek.

Jantek Gyöngyvér arról is beszélt, hogy egy reprezentatív amerikai felmérésben több, mint 1000 9-12 éves gyerek adatai alapján azt találták, hogy a gyerekek 14,9%-a volt már online zaklatás áldozata, illetve 3,2% vallotta be, hogy ő is zaklatott már másokat. A könyvem egyébként több témát is érint, az online zaklatás csak egy ezek közül. A magyar 8-15 éves gyerekek átlagos napi képernyőideje napi 4 óra. Az interneten a hasznos és érdekes, vagy éppen ártalmatlan tartalmak mellett rengeteg gyerekekre káros tartalom van.

Számomra inkább az a kérdés, hogy miért gondoljuk azt szülőként, hogy mindenféle felkészítés nélkül beengedhetjük a gyerekeinket ebbe az arénába? Persze ha valaki nem ad okostelefont a gyereke kezébe, vagy legalábbis saját eszközt nem vesz neki, eleve biztosít bizonyos védelmet - mi sem veszünk nekik saját kütyüt. Ettől függetlenül nem egyszer került már olyan helyzetbe a 10 éves fiam, hogy olyasmit látott, amit nem kellett volna, pl. egy osztálytársa eszközén. A védelmet nem tudjuk csak tiltással felépíteni. Meg kell tanítani a gyerekeinknek, mikor, mire, és hogyan mondjanak nemet az offline és online világban egyaránt

- tette hozzá.

Egyáltalán releváns már ilyen fiatalon foglalkozni ezzel a témával? Ha igen, mennyire hatékony egy könyv a digitális biztonság oktatásában ebben a korosztályban? Látnak-e növekvő igényt a szülők és pedagógusok részéről arra, hogy ilyen nehéz, de fontos témákról beszélgessenek a gyerekekkel? Milyen visszajelzéseket kaptak eddig a hasonló kiadványaik kapcsán? Ezekről és még több részletet érintő kérdésekről is beszélgettek a szakemberek. Erről többet a Pénzcentrum teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

átverés

gyerekek

online csalás

csalás

online veszélyek