Döbbenet: ilyen lakást vesz az átlag magyar minimál bérből vidéken
Jövőre 9 százalékkal nő a minimálbér, nettóban már 193 ezer forint lesz. A Pénzcentrum kíváncsi volt, mire menne a hazai albérletpiacon az, akinek ekkora összegből kell megoldania a lakhatást és a többi szükségletét. Mint ingatlanpiaci szakértőktől megtudták: a fővárosban egy szobáért is 45 ezer és 130 ezer forint közötti összeget kell havonta leszurkolni és a vidéki nagyvárosokban is maximum egy szobára elég a nettó minimálbér fele (azaz kb. 97 ezer forint). Azt is megkérdezték, mennyire javíthat az érintettek helyzetén, ha beváltják az ígéretet, és valóban 400 ezer forint lesz a (bruttó) minimálbér - hát, nem sokat.
Erre futja a minimálbérből vidéken
A nagyobb vidéki városok közül adataik szerint mindenütt 100 ezer forint felett van a havi bérleti díj átlaga, de aki alaposan körbenéz találhat ennyi pénzből egy garzonlakást, ugyanis az OC által közvetített bérlemények esetében idén is szinte minden nagyobb városban akadt példa 100 ezer forint alatti bérleményre. A kisebb várososokban ez az összeg elég lehet, ugyanakkor a megyei jogú városoknál kisebb településeken igen szűkös a kiadó bérlemények száma, így ott inkább a kínálat okozhat gondot.
Lipták Zsuzsa, a zenga.hu ügyvezetője arról beszélt: az albérleti piac szezonális trendeket követ, így vannak időszakok, amikor drágábban lehet kiadó lakást találni. Ilyenkor, év közben kevesebb a rendelkezésre álló ingatlan, de a csúcsidőszak -július, június, augusztus) áraihoz képest átlagosan alacsonyabb árakkal találkozni.
A legtöbben a zenga.hu adatai szerint albérletkeresésnél a 200 ezer forintos plafont adják meg, a következő maximum összegre a 150 ezer forintos felső határt állítják be, amit a 250 ezres limit követ. Ezután 180 ezer és 160 ezer a sorrend a bérleti díjak felső határát beállító, kiadó lakást keresők körében
- részletezte. Mint folytatta: újépítésű, felújított és újszerű a kereséseknél a sorrend azoknál, akik a kiadó ingatlan állapotára is rászűrnek. A méretnél minimumnak a legtöbben a 40 négyzetmétert állítják be, majd az 50 és a 30 négyzetméter következik a portál adatai szerint, ez szobaszámnál 2, 1, 3, 4 a keresési népszerűség alapján. Majdnem háromszor annyian keresnek bútorozott, mint bútorozatlan albérletet, ezután a gépesített szabadszavas keresőszó következik, majd a klíma.
Budapesten nem jellemző, hogy 100 ezer forintnál olcsóbban hirdessenek kiadó ingatlant, ebben az árban a XXI. kerület zöldövezeti részén és a XVII. kerületben találtunk egy-egy kiadó lakást. Az utóbbi nem is külön lakás, hanem egy ház leválasztott részén kialakított lakrész. Ebben az árkategóriában Budapesten többnyire kiadó szobát lehet találni, a külső kerületekben ennek a harmadával kevesebbért is. A felkapott helyeken, a pesti kerületekben, az egyetemek környékén, Budán és az újépítésű ingatlanokban viszont a kiadó szobákat is 100 ezer forint felett kínálják, és a zenga.hu hirdetései között találni 200 ezer forint fölött hirdetett szobákat is a IX. és a XI. kerületben is. Ugyanakkor szerencsés esetben akár a XIII. kerület kevésbé felkapott részein fejenként havi 80 ezerért is olyan szobákat adnak ki, amelyek kétágyasak, vagy többen is laknak egy szobában
- mondta a szakember, aki szerint a munkásszállók Budapesten napi 5000 forinttól kínálnak szobát egy személynek, ezek nagyrészben több ágyas létesítmények. A felkapottabb nagyvárosokban 97 ezer forint nem elég ahhoz, hogy valaki egy teljes lakást ki tudjon bérelni. Debrecenben, Szegeden ennyiért többnyire csak szobát találhatunk, utóbbi helyen 100 ezer forintért már akad néhány kiadó lakás is, továbbá Pécsen is előfordul ezekkel a feltételekkel kiadó – kis – lakás. Miskolcon pedig ez a pénz már jó állapotú, klímás lakás bérlésére is elég lehet - folytatta.
Egy nyíregyházi méretű és infrastruktúrával rendelkező településen ennyi pénzért több lehetőség közül is lehet választani, ezek jellemzője, hogy egyszobásak vagy garzonlakások. De a Nyíregyházához hasonló méretű, viszont a Dunántúlon található városokban már nem kecsegtet ilyen lehetőség, így sem Szombathelyen, sem Székesfehérváron nem találtunk ezen az áron kiadó lakást, csak szobát és lakrészt
- magyarázta Lipták Zsuzsa, aki szerint Debrecenben havi 80 ezer forinttól lehet szobát bérelni hosszabb távra. Munkásszállásnak kialakított házakban pedig a zsúfoltságtól és az ingatlan minőségétől függően, napi 3500 forinttól lehet szobát, illetve ágyat bérelni a zenga.hu adatai szerint. Ugyanakkor kiemelt helyen, például a BMW gyárhoz közel, igényesen kialakított házakban is alakítottak ki 10-14 fős munkásszállókat, ahol akár 10 ezer forintot is elkérnek egy éjszakáért.
Egy pár, vagy egy bérminimumos sincs jobb helyzetben, erről többet a Pénzcentrum teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)