Súlyos csapás a magyar gombászokra: már nem szedheti bárki az erdők aranyát

HelloVidék   
  Megosztom
Súlyos csapás a magyar gombászokra: már nem szedheti bárki az erdők aranyát

Egyre népszerűbb őszi tevékenységnek számít a hétvégi séták, túrák mellett, az "erdő húsának" is nevezett ízletes gombák gyűjtögetése. A csapadékos időjárás idén is szerencsét ígér a gombászás szerelmeseinek, akik 2020-ban is gazdagon megtölthetik kosaraikat. Nem árt azonban óvatosnak lenni, hiszen ha néhány fontos aranyszabályt nem tartunk be, súlyos ára lehet az ártatlan gombaszedésnek.

Az őszi csapadékos időjárás kedvezően hathat a gombatermésre, ezért egyre többen döntenek úgy, hogy a hétvégi kiránduláson nemcsak a tájat csodálják, hanem kalapos finomságokkal töltik meg a kosaraikat. Az erdők, mezők könnyen elérhető kincseiből ízletes ételeket készíthetünk, ám érdemes óvatosnak lenni, hiszen a kellemes erdei sétának és az ártatlannak tűnő gyűjtögetésnek súlyos ára lehet.

Több mint 4000 kalaposgomba-faj létezik, közülük az ehető gombák száma több száz, az erősebben mérgezőké pedig egy-két tucat. Kevesen tudják, de egyes gombák kifejezetten ritkák és sok esetben védettek. Ezeket fontos, hogy körültekintő gombászként a termőhelyükön hagyjuk.

Fontos tudni azt is, hogy védett természeti területen csak a természetvédelmi hatóság engedélyével folytatható gyűjtés vagy más hasonló tevékenység. Viszont a védett növényekkel kapcsolatban már egészen más a helyzet. A védelem alatt álló növények károsításáért, letépéséért és elpusztításáért a törvényben meghatározott eszmei érték összegéig terjedő bírság is járhat.

A védett fajok megóvásán kívül más szabályok is vonatkoznak a gombák gyűjtögetsére, amik inkább a kereskedők dolgát nehezíthetik meg, de nem árt, ha a hobbi erdőjárók is ismerik a hatályos előírásokat. Az őszi gombaszezon berobbanásával a HelloVidék emlékeztetőül összegyűjtötte a gombaszedés legfontosabb törvényi passzusait, szabályait. Talán az egyik legfontosabb, hogy

A törvény előírja azt is, hogy fogyasztás, vagy árusítás előtt mindenképp egy erre kiképzett gombaszakértővel kell bevizsgáltatni a gombát.

2008. évi XLVI. törvény8/A. paragrafusa értelmében vadon termett gombát étkezési céllal forgalomba hozni vagy feldolgozni csak az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerinti gomba szakellenőri minősítést követően lehet.

Vadon termő, gyűjtött gombát átvenni és felhasználni csak gombavizsgálati igazolással és a gomba egyéb adatait megfelelően tartalmazó termékkísérő dokumentummal szabad. Gombaminősítést csak a nyilvántartott és a Nébih honlapján közzétett listában szereplő gombaszakellenőr végezhet. Az adott gombatétel dokumentumait a felhasználást követő egy hónapig meg kell őrizni.

A kereskedőkre még több szabály vonatkozik, mint a hobbi gyűjtögetőkre:

Aki kereskedelmi céllal gyűjtene gombát, annak nem csak engedélyre, de különböző dokumentumokra is szüksége lesz. Ezekben kell feltüntetni olyan fontos információkat, mint például az áru címkéjén a gyűjtő vagy forgalmazó neve, címe, valamint a termék származási helye is.

  • A gombaszakellenőr a lakossági gombaminősítésről nyilvántartást, naplót kell, hogy vezessen, amit aztán az utolsó bejegyzés időpontjától számított két évig meg is kell őrizni.
  • A kereskedők csak úgy árusíthatják a szedett gombát, ha a szakértő által kiadott gombaminősítési igazolást a gombatétel mellett jól látható módon elhelyezik. Ez aztán csak az adott árusítási helyen, a kiállítás napján használható fel, és az árusítás befejezése után le kell adni az azt kiállító gombaszakellenőrnek.
  • A termékkísérő dokumentumban szerepelnie kell a számviteli bizonylatnak és a szállítólevélnek is.
  • Fogyasztó részére történő értékesítés esetén a termékkísérő dokumentációnak tartalmaznia kell a gombajegyzéknek megfelelően a gombafaj latin és magyar nevét, a „gyűjtött” megjelölést, a gombatétel mennyiségét, a gombavizsgálat dátumát, a gombavizsgálati igazolás sorszámát.

A gombaminősítési igazolás az alábbi adatokat tartalmazza:

  • A gombaminősítés helye, dátuma (év, hónap, nap),
  • a gombaminősítési igazolás sorszáma,
  • a gombatételt forgalomba hozó természetes személy neve, lakóhelye; jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet esetében a szervezet neve és székhelye,
  • az emberi fogyasztásra alkalmas gomba gombajegyzék szerinti magyar elnevezése, mennyisége és az adott gombafajra előírt felhasználási feltétel,
  • arra vonatkozó figyelmeztetés, hogy az igazolás a piaci árusítás esetén csak a kiállítás napján és helyén jogosít árusításra, valamint
  • a gomba-szakellenőr cégszerű aláírása.

A gombaminősítési napló az alábbi adatokat tartalmazza:

  • A gombaminősítés helye és időpontja (év, hónap, nap),
  • a gomba-szakellenőr neve és nyilvántartási száma,
  • a gombagyűjtő természetes személy neve és lakcíme,
  • a gomba magyar elnevezése és mennyisége (db vagy kg),
  • a gomba minősítése (ehető, nem ehető, feltételesen ehető vagy mérgező), valamint
  • a gomba-szakellenőr aláírása.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

gomba

ősz

gombaszezon

szabály

erdő

gyűjtögetés