Sikersztori: így lett a vidéki hobbikertész anyukából csúcséttermek mikrozöldes beszállítója

Mindig is a kert volt a legnagyobb szenvedélye. Már középiskolás korában kertésznek készült, édesanyja akkor lebeszélte róla, mondván, abból nem lehet megélni. Szociálpedagógusként végzett, dolgozott is a szakmájában – meséli Papp-Felber Anita, aki ma már nemcsak mikrozöldekkel, ehető virágokkal és speciális zöldségekkel foglalkozik, de a biokertészkedés csínját-bínját is tanítja. Már ha épp nincs vírushelyzet, mert online kertészkedni sem az igazi.

Valahol minden a Veszprém megyei faluban, Bakonybélben kezdődött, ahol felnőtt:

Nagyapám mindenre megtanított, imádott a kertben dolgozni, folyton rajta lógtam, a háztáji gazdaságunkban voltak állatok és egy nagy kert, imádtam. Később is, bárhol éltem, mindig termesztettem zöldségeket

– teszi hozzá.

Karönülő kisfiával vágott bele komolyabban a biokertészkedésbe

6-8 ével ezelőtt fordul komolyabbra ez a hobbi, amikor Gyeses kismamaként férjével az első magaságyásokat Vas megyei családi házuk kertjében, Balogunyomban megépítették. „Annyira rossz volt a föld, hogy valamit ki kellett találni” – meséli. Az első nagyobb beruházásuk egyből 15 magaságyás lett, amiben aztán annyi zöldség termett, hogy el kellett ajándékozni a felesleget, aztán már eladásban is gondolkodni kezdett.

Az első nagyobb akadály, amivel szembe kellett néznie, hogy ma Magyarországon nincs biokertész oktatás. Az Ökológiai Intézetnél elvégzett egy tanfolyamot, de ezzel képesítést nem, csak tudást kapott. Azóta is szakirodalomból, autodidakta módon, és szakembereket kérdezve próbál tanulni. De nem mindig egyszerű út ez:

Sokat járok ki Ausztriába, ahol jóval nagyobb kultúrája van az ökogazdálkodásnak  a növényvédelem, a vetőmag, vagy a technológia szempontjából is. Náluk alap, hogy a vetőmagok vegyszermentesek, míg itthon nagyon sok tasakra rá van írva, hogy a mag csávázott. Minek, kérdem én? Véleményem szerint ezzel csak feleslegesen szennyezzük a földet

- teszi hozzá.

Anita előszeretettel kísérletezik itthon még kevésbé bejáratott, különlegesebb fajtákkal és eljárásokkal. A csíkos céklán át a még ismeretlenül csengő ehető virágokig sok mindennel foglalkozik. Így jött a mikrozöld-termesztés ötlete is, amiket azóta nem csak a helyi termelői piacon árul, házhoz is szállít, hanem éttermek is előszeretettel vesznek tőle, főként díszítésnek. Jelenleg 5 étterem van, ahova szállít, bár ez a pandémia miatt most lecsökkent 3-ra.

A koronavírus-járvány őstermelőként felemásan érintette: a termelői piacra – ahogy meséli, nem jönnek ki annyian, viszont megnőtt a házhozszállításra az igény. Az éttermek egy része is bezárt, és ahol működik a kiszállítás, ott is kevesebbet rendelnek tőle.

Ilyenkor koratavasszal a mikrozöldeknek van a fő szezonja

Hiszen alig van még olyan zöldség, ami a szabadban megterem. A magaságyásokban egy-két gyökeres átvészeli a telet, a kelbimbó is kitarthat, de a friss, vitamindús csíráknál és vegyszermentes mikrosalátáknál nincs is jobb szezonálisan elérhető és megtermelhető nyers zöld.

Ha tálkában látom, laikusként elsőre én meg se tudom különböztetni egymástól a mikrozöldeket és a csírákat, pedig van különbség… ahogy Anita mutatja, a csíra az csak csíra, annak nincsenek zöld sziklevelei, viszont megesszük a gyökerét is. A mikrozöld a csíra nagytestvére, már színes a szára, és vannak levelei.

A legfőbb különbség a csíráztatás és a mikrozöldek között

Először is, más közegben kell nevelni őket. A csíráztatáshoz elég a párás közeg, földre nincs is szükség, és jóval hamarabb, pár nap alatt kész és fogyasztható.

A mikrozöldeket földbe vagy kókuszrostba, esetleg kőzetgyapotba ültetik, de ha valaki ügyes, akár vízkultúrában is fel tudja nevelni. Az a lényeg, hogy ez a mikronövény gyökeret eresztve belekapaszkodjon a talajba, hogy aztán elkezdhessen fejlődni. Még egy különbség: a csírázáshoz nem kell fény, a mikrozöldek fejlődéséhez már igen. Utóbbit általában két szikleveles állapotában szüretelik le:

Van, amit kicsit hagyunk tovább nőni, például a koriandert vagy a bazsalikomot, ezek úgy ízletesebbek. Általánosságban azt szoktuk mondani, a bioboltokban csíráztatásra vásárolható magok mindegyikéből lehet mikrozöldeket nevelni, de nem biztos, hogy abban az állapotukban a legfinomabbak. Egy mungóbab például nem olyan jó mikrozöldnek, sokkal jobb csíraként elfogyasztani.

A csírának elfogyasztjuk a gyökerét is, a mikrozöldnek nem, annak csak a szárát és a levelét. A szüretelés (gyökér fölötti rész levágása) után a mag már nem is hajt ki újra, megy a vékony földréteggel együtt a komposztra. Érdemes aztán mindig újra vetni!

A mikrozöldeknek még egy nagy előnyük van, hogy a fény hatására jóval több egészséges nyomelem és vitamin található bennük, mint csírás állapotukban, és az ízük is intenzívebb lesz!

A talajra a mikrozöldek nem kényesek, még a magból táplálkoznak, viszont öntözni kell őket.

A csíráztatásra nagyon oda kell figyelni

Élelmiszerhigiéniai szempontból sokkal nehezebb csírát termeszteni és értékesíteni, mint mikrozöldet. A csírákat nedves közegben kell tartani, de folyamatosan figyelni kell rá, hogy ne penészedjenek be! Meg kell tudni különböztetni a penészt a hajszálgyökerektől – és ha egyszer bepenészesedik, onnantól kezdve az egész tálcát ki kell dobni – figyelmeztet Anita.

A mikrozöldek kevésbé kényesek

Mikrozöldnek remek minden olyan zöldség, aminek a szára és a levele is ehető: a retekfélék, a rukkola, a repce, a napraforgó, a borsó, a brokkoli, a vöröshere, a cékla és a vöröskáposzta is. Anita szerint ide sorolható még a mustármag, de ez csíráztatva finomabb. A salátafélékkel is lehet próbálkozni, de azokat már a következő méretig is meg lehet hagyni, és úgynevezett bébilevelekként fogyasztani.

Ha valaki otthon nekiáll - így tegye!

Először is – tanácsolja Anita – aki otthon szeretne mikrozöldet termeszteni, figyeljen arra, hogy mindenképpen vegyszermentes magot ültessen el. Vagy megveszi a csíráztatásra váró biomagokat, vagy még ősszel hagy pár növényt a kertben felmagozni, begyűjteni és azokat ülteti el.

A mikrozöldek neveléséhez a magon és a földön túl más nem is kell. Az alap még egy nem túl magas edény, amibe két cm magasan elterítjük a földet, arra szórjuk rá a magokat. Lehet ez akár cserépalátét is, nem kell mélyebbnek lennie az edénynek, viszont arra figyelni kell, hogy az edény alul lyukas legyen, ugyanis a pangó vizet a mikrozöld nem szereti. A talajra nem kényes, lehet tőzegbe, kókuszrostba, palántaföldbe tenni, az a lényeg, hogy levegősebb, lazább legyen a talaj, amiben a mag meg tud kapaszkodni.

Miután rászórtuk a magot, spriccelővel nedvesítsük meg a talajt. Később fontos, hogy már alulról öntözzük, onnan szívja fel a vizet.

A zsázsa már 4 nap alatt kibújik, de a vöröskáposztához kell két hét is, mire szüretelhetjük. A húsz fok körüli hőmérsékletben és fényben növekednek a legjobban. Érdemes meleg helyre, ablakpárkányba kitenni, és csak mindig csak annyit szüretelni belőle, amit épp elfogyasztunk.

Ezerféleképpen fogyaszthatjuk aztán, de érdemes persze nyersen: salátába belekeverni, díszeknek, zöldköretként, szendvicsbe, rántottára.

Címlapkép, fotók: Pais-H Szilvia