Kész horror, mennyibe kerül a fakivágás: a gatyáját is ráfizeti, akinek szakembert kell hívni

Pénzcentrum   
  Megosztom
Kész horror, mennyibe kerül a fakivágás: a gatyáját is ráfizeti, akinek szakembert kell hívni

A tavasz hirtelen beköszöntésével kezdődnek a kerti munkák, egy rozzant, lerobbant fa pedig akár komoly veszélyforrás is lehet majd a későbbi viharos hónapokban. Nem árt tehát felkészülni, de persze a szakemberek szerint jobb lenne, hogyha fák gazdái el sem juttatnák a növényt odáig, hogy ki kelljen vágni - írta a Pénzcentrum.

A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy a megrendelések közel fele abból az indokból születik, hogy a fák tulajdonosai vélnek attól, hogy öreg, ám rendkívül magas fáik a következő nagy viharnál kidőlt és esetleg kárt tesz a lakóépületben vagy ami még rosszabb, megsebesíti az ott lakókat. Az persze más kérdés, hogy az ilyen jellegű problémákat nem csak a fa kivágásával lehet orvosolni, igaz ehhez jóval korábban kellene cselekedni, de erről majd kicsit később.

Mennyibe kerül egy fa kivágása?

Érdemes tudni, hogy egy fa kivágásának árát alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik a fa mérete, törzsének átmérője, magassága, a másik pedig, hogy milyen minőségű a lombkorona alatti terület. Ez utóbbi azért fontos, mert nem mindegy például, hogy a fa alatt egy üres mező található vagy például egy családi ház egy része, esetleg valamilyen melléképület. Ez nagyban befolyásolja ugyanis, miként tud a favágó dolgozni.

Egy kis méretű fát már 6-20 ezer forint között ki tudunk vágattatni, azért a nagyobb, problémásabb darabokért már jóval borsosabb árat számítanak fel a szakemberek - nézett utána a lap. A közepes méretű fák már 40-60 ezerbe, a nagyobbak pedig már bőven 90 ezer forint feletti költség felé is rúghatnak. És akkor még a zöld hulladék elszállításáról vagy egyéb munkákról nem is beszéltünk.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fakivágás

szakember

kerti munka