Kis híján tragédia történt: kígyó mart meg egy férfit Zemplénben

HelloVidék   
  Megosztom
Kis híján tragédia történt: kígyó mart meg egy férfit Zemplénben

Mozogni is alig tudott az a férfi, akit egy keresztes vipera mart meg Zemplénben az erdő közepén még májusban. Csanád nem provokálta az állatot, hanem egy hihetetlenül szerencsétlen baleset áldozata lett, de túlélte.

Csanád azt hitte, beütötte a lábát, amikor hanyatt esett. Látta a viperát, és még meg is jegyezte, milyen jó, hogy nem marta meg – aztán jöttek az egyre durvább tünetek. Fájdalom, rosszullét, hányás, mozogni is alig tudott: „az első két hét szörnyű volt”. Ellenszérumot nem kapott, a teljes gyógyulás fél évet vett igénybe - számol be róla a 24.hu.

Május végén a Zempléni-hegységben gyűlt össze családostul, gyerekekkel, sziklamászással feldobva a hosszú hétvégét a Hejce közelében fekvő Sólyom-kőn.

A pénteki érkezés másnapján, május 20-án, szombaton többen a Sólyom-kő falain másztak, míg mások a környéken sétálgattak – az előző esti buli és egy korábbi napszúrás okán Csanád utóbbi programot választotta. Ahogy a sziklák között ballagott, megcsúszott egy vizes, mohás kövön, és miként fogalmaz: nincs mit szépíteni rajta, óriási hátast dobott. Egyből felpattant, de fájdalmat érzett a bal combja hátsó részén. Azt hitte, beütötte.

Ahogy visszanéztem, megláttam a kígyót, és arra gondoltam: hoppá, egy keresztes vipera, még jó, hogy nem mart meg. Az esés azonban egyre jobban fájt, és 15-20 perc elteltével a férfi alsó ajkai duzzadni kezdtek

- mondta a lapnak.

Ez volt az első figyelmeztető jel, majd mikor a vérnyomása és a pulzusa érezhetően, majd mérhetően is jócskán megemelkedett, eljött az ellenőrzés ideje. A két vöröslő lyuk a bőrön egyértelművé tette a kígyómarást. Azonnal mentőt hívtak Hejcére, Csanáddal pedig a házigazda terepjárójával, erdészeti utakon száguldott a faluba.

Nagy volt a baj. Az autóban elment a hangom, csak suttogni tudtam, a pulzusmérő egyre magasabb értéket mutatott. Általános rosszullét vett rajtam erőt, és kezdett eluralkodni rajtam a pánik: mi lesz ebből? Azzal nyugtattam magam, hogy a torkom nem dagad, levegőt még kapok. Egy korábbi, darázscsípéses rosszulléthez próbáltam viszonyítani az állapotomat, de a kettő nehezen összevethető.

Csanádot antibiotikummal kezelték, infúziókat kötöttek rá, a harapás helyét jegelték, és intravénásan kapott kalciumot: „olyan volt, mintha lángoló benzint fecskendeztek volna a vénámba, majd végigment az egész testemen, ilyen lehetne élőben a Jákob lajtorjája című film főszereplőjének a lázrohama”. Félő volt, hogy a méreg vérzékenységet okoz és/vagy szövetelhaláshoz vezet, utóbbi esetben az érintett izomszöveteket ki kellett volna vágni a férfi combjából. Végül egy hét után hagyhatta el a kórházat segítséggel, faltól falig közlekedve.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

kert

vipera

tudomány

kígyó