Döbbenet: 100 kiló higanyt találtak az új lakók a nógrádi ház pincéjében
A ceredi családi ház pincéjében, üvegedényekben tárolták, de az egyik edény teteje hiányzott, és egy része a földre folyt. Egyelőre vizsgálják, miként került oda a nagy mennyiségű mérgező anyag.
Nagy mennyiségű higanyt találtak hétfőn a Nógrád megyei Cereden, egy családi ház pincéjében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. Egyelőre vizsgálják, hogy miként került a házba a mintegy száz kilogrammnyi mérgező anyag.
Szeles Péter elmondta:
a higanyt üvegedényekben tárolták, de az egyik edény teteje hiányzott, és egy része a földre folyt.
A katasztrófavédelem munkatársai elvégezték a kármentesítést; értesítették a környezetvédelmi hatóságot és a vízügyi igazgatóságot, valamint a rendőrséget, hogy kiderítsék, hogyan került a házba a mérgező anyag.
A katasztrófavédelmi igazgatóságot a Dózsa György úti házban élő lakók értesítették, akik nemrégiben vásárolták meg az ingatlant.
A higany elemi állapotban ezüstös, fémszínű, cseppfolyós, vezeti a hőt és az elektromos áramot, könnyen párolog, ezért zárva tárolandó nehézfém. Vegyületeinek mérgező hatása régóta ismert. Maga a fém is toxikus, és fejfájást, remegést, húgyhólyaggyulladást, valamint emlékezetvesztést okozhat. Ha törött hőmérőből vagy más módon kerül a környezetünkbe higany, az folyamatosan párologni fog, és súlyosan mérgező lesz, amíg teljesen el nem párolog.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)