Körbetekertük a Velencei-tavat: súlyos állapotok a vonaton, strandokon

Néhány hete egy hét fős csapattal indultunk útnak, hogy bejárjuk a legnagyobb hazai tavunk, a Balaton körül kiépült Bringgakörutat és megnézzük, milyen a helyzet a kedvelt turisztikai térségben a járványt követő időszakban. Azóta beindult a szezon és több helyen újult erővel dübörög a nyár, ám mi most mégse tértünk vissza egy csobbanásra kedvenc vízpartunkra, hanem könnyed szombati programként egy másik népszerű vizes úticélt választottunk.

Alapvetően ezzel fogalmazhatunk úgy, hogy felrúgtuk az elvárt sorrendiséget, mivel a körülbelül 210 kilométeres táv után indultunk el az alig több mint 30 kilométeres szakaszon. Ennek pusztán néhány egyszerű oka volt: a hosszú hétvégénkre egy nagyobb léptékű kikapcsolódást terveztünk, valamint balatoni kötődésű csapatunk sokkal jobban ismerte a Balaton környékét. Így a "járt utat a járatlanért..." elvet követve választottuk másodiknak a Velencei-tó körbetekerését. A túrára hat fősre apadt kis csapatunkból néhányan most jártunk először a tónál, így friss szemmel vizsgálhattuk meg a nagy balatoni kirándulás tükrében a Velencei-tavat és környékét, illetve a bringás kirándulásunkhoz kapcsolódó szolgáltatásokat.

Előfordul, hogy elindulni a legnehezebb

Képzeletbeli rajt/cél zászlónkat Gárdonyba tűztük ki, mivel több helyszínről indultunk és vasúttal könnyen megközelíthető pontot akartunk választani. Ketten Budapestről indulva, ketten Balatonalmádiban és még két fő Veszprémben szállt vonatra. A budapesti jegyeket már egy nappal korábban megvásároltuk, de a gárdonyi indulás így is későbbi időpontra csúszott néhány órával, hiszen nem is gondoltuk arra, hogy akik reggel tervezték megvenni problémába ütköznek, ugyanis néhány vonaton limitált a biciklis férőhelyek száma.

A budapesti járatunkon reggel és este is egymás hegyén-hátán, halmokban álltak a kerékpárok, amiket zsörtölődve kerülgettek az utasok, mintha legalábbis nem fizetnének külön viteldíjat a biciklitulajdonosok a szolgáltatásért. Mivel nem minden vonaton van erre a célra elhelyezett akasztó, így a kijelölt vagonokban, a pénzünkért cserébe lényegében a WC mellé támasztva szállíthattuk a kétkerekűket.

Azonban a vonatozás mellett érvelve pozitívum, hogy mindössze 837 forintból plusz a 211 forintos bicikli szállítási díjból, vagyis oda-vissza alig több mint 2 ezer forintból úsztam meg az utat Kelenföldről indulva, Gárdonyig. Érkezésünk után hamar feltűnt, hogy több helyen súlyos parkolási díjat kell fizetni, ezért nem bántuk, hogy mégse autóval jöttünk, hiszen úgy kissé drágára sikerülhetett volna az egynapos programunk.

Körülbelül dél körül indultunk el végül megkerülni a tavat. Kezdetben kétsávos kerékpárúton haladtunk, ahol jóval sokszínűbb összetételű csapatokkal találkoztunk, mint a Balatonnál.

Kezdő hobbi sportolók, edzett tréningezők, kisgyerekes családok, tudásukat csiszolgató, gyakorló kerékpárosok szelték a kilométereket a szépen aszfaltozott úton.

A bicikliút, ezen a szakaszon túlnyomóan külön sávon haladt, néha viszont át kellett vágni egy-egy strandon, ahol a forró szombati napon tömegek fürdőztek, így nem ártott odafigyelni és lassítani a tempón. A Balaton után szokatlannak ható sík terepet csak néhány kisebb domb szakította meg, ahol a tapasztaltabb kerékpározók türelmesen kerülték ki a biciklivel gyalogló családokat.

Mindenki kikapcsolódni jött, ezért itt nem volt helye a tolakodásnak. Vízparton voltunk, ami ismerősnek tűnt, mégis eltért a közös tekerés élménye a balatonitól.

A Velencei-tó strandjai és büfésorai megidézték a magyar tenger hangulatát kis méretben, de a Balaton környéki terep hiánya miatt, mégis egészen másnak éreztük. A kerékpárút körülbelül 90 százalékban teljesen sík vonalon vezeti a bicikliseket. A pákozdi részen találkozhatunk pár emelkedővel, amit aztán hosszan tartó lejtős szakaszokkal pihenhetünk ki.

A körtúra során többször van lehetőség kisebb pihenőket beiktatni: padok, teraszos vendéglátóhelyek várják néhány kilométerenként a megfáradt sportolókat. Csapatunk Pákozdon állt meg először egy rövid pihenőre és frissítőre.

A tó túlpartján a települések egészen más képet mutattak: a fürdőzökre fókuszáló strandi árusok és lángosozók helyét átvették a kerékpáros turizmusra épülő kisebb helyek, ahova egy süteményre, egy italra vagy pusztán kulacsot tölteni állnak meg az emberek.

A kora délutáni órákban már közel 30 fokos időben, tűző napon mentünk tovább a pihenőnk után, így jelentős mennyiségű napolajat kellett használnunk, de nem bántuk, mert közeledtünk Velencéhez, ahol terveink szerint megálltunk volna fürdőzni és ebédelni. Velencéhez érve már a kijelölt sávon is csak tolni tudtuk a bringát, mert a hatalmas tömegen gyalogosként is nehéz volt átvágni. Egy törölközőnyi hely sem volt a homokos parton, ezért úgy döntöttünk, lenyomjuk a maradék kilométereket és a célhoz érve Gárdonyban mártózunk meg.

Strandolás előtt a Ficak büfében álltunk meg ebédelni, ahol rengeteg különleges fogás közül válogathattunk, de a nagy melegben mi végül a napi menü ajánlatból egy hideg meggylevest választottunk. Két adag ízletes leves, rengeteg meggyel, szépen tálalva, valamint egy korsó sör mindössze 1190 forintért került az asztalunkra.

Mégsem szabad a gárdonyi szabadstrand?

A finom falatok után elindultunk fürdeni, de a szabadstrandon elkerített területek, kordonok fogadtak minket, amiket családok, fiatalok gond nélkül lépkedtek át és tologattak.

Furcsáltuk, hogy az építési területeken használt kerítésekről, a lezárásról semmilyen közlés nincs kifüggesztve, majd utólag megtudtuk, hogy a gárdonyi területen a fémkordonokat a partfal felújítása miatt helyezték ki, ám valamiért továbbra sem szedték össze őket. A terület sorsa állítólag egyébként is kétséges, hiszen soha nem született végleges döntés a fürdőhelynek nyilvánításáról.

Mindenesetre a helyiek ottartózkodásunk alatt sem törődtek a szokatlan jelenséggel és az általuk kifüggesztett “a tó mindenkié” felirattal ellátott fémkordonokat figyelmen kívül hagyva fürdőztek és napoztak.

A kordonok azóta az Index értesülései szerint szerda estéről csütörtökre virradóan mégis eltűntek, de a helyiek szerint ez csak átmeneti állapot, mivel a partszakasz soha nem volt igazán szabadstrand.

A látogatásunk idején kétes helyzetűnek látszó strand helyett, végül a vasútállomáshoz közeli fizetős Sirály strandot választottuk, ahol még a vonat indulásáig 3-4 órát tölthettünk. Mivel 16 óra után érkeztünk fejenként 950 forintért mehettünk be a fürdőhelyre. A rendkívül sekély víz hőmérséklete kevésbé bizonyult frissítőnek, inkább egy kád langyos vízhez hasonlított, de napozással és a vízparti pihenéssel a strandélményt százszázalékosan megkaptuk.

Kirándulásunk alapján kiderült, hogy az árak ugyan hasonlóak a balatoniakhoz, de ha az útiköltségektől szeretnénk megkímélni a pénztárcánkat és közelebb vagyunk a Velencei-tóhoz, akkor nem muszáj a Balatonig utaznunk egy hétvégi csobbanásért. Annak ellenére, hogy nem mindig tudtuk, hol szabad fürdenünk és hol nem, de végül az apró tó kicsiben ugyan, de elhozta nekünk majdnem minden pozitívumával és negatívumával a balatoni nyár élményét.

Címlapkép: Getty Images