Jobban teszed, ha idén télen ezeket rakod a madáretetőbe: nagyon sok múlik rajta

HelloVidék   
  Megosztom
Jobban teszed, ha idén télen ezeket rakod a madáretetőbe: nagyon sok múlik rajta

Magyarországon számos madárfaj telel át, és a vándorlásra is szép számmal lehet példákat látni, a darvak vonulása például már meg is kezdődött a Hortobágyon. De mi ösztönzi őket arra, hogy útra keljenek?

A legapróbb énekesmadaraktól a leghatalmasabb ragadozómadarakig, a madárvonulás nem csak a telelőhelyekre való eljutást, hanem a túlélésért való küzdelmet is jelenti. Minden ősszel vonuló madarak millióinak kell erős viharokkal, éhes ragadozókkal és akár éhhalállal is megbirkóznia a több ezer kilométeres útjuk során, írja le a madarak heroikus küzdelmeit a Magyar Madártani Egyesület.

Magyarországon számos madárfaj telel át, és a vándorlásra is szép számmal lehet példákat látni. Utóbbiak közül az őszi időszak egyik leglátványosabb eseménye a daruvonulás. A darvak már meg is érkeztek Hortobágyra - nem véletlen, hogy épp ez a madár a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe is egyben. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmát, a daruhúzást szeptember közepétől november elejéig akár szervezett túrák keretében is meg lehet figyelni.

Az Európa északi mocsaraiban fészkelő darvak az észak-afrikai telelőterületekre tartó útjuk során egy-másfél hónapra minden évben megállnak pihenni a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztáin. Azért itt, mert olyan sekély vizű, háborítatlan tavi éjszakázóhelyekre van szükségük, melyeket sok-sok kilométeres körzetben kiterjedt síkvidéki gyepek és tarlók vesznek körül.

Nagy utazás

Az, hogy bizonyos területeken mikor és hogyan köszönt be az ősz, ami a madarak "össznépi" vonulásának legjellegzetesebb évszaka, nagyban függ a lokalitástól, az éghajlattól és a tengerszint feletti magasságtól is, írja a The Spruce. Az északi féltekén szeptember eleje-közepe az ősz beköszöntének időszaka, a vége pedig késő novemberre, kora decemberre tehető. A déli féltekén kicsit máshogy alakul, itt nagyjából március végétől kora júniusig tart. A madaraknak ugyanakkor nincs naptára, ők nem dátumok, hanem környezeti tényezők alapján tájékozódnak.

Ezek a faktorok hatnak a madarak vándorlására

  • Fény: A napsütötte órák száma, a fény ereje nagymértékben függ az évszakok változásától. Ahogy a nappalok rövidülnek, a madarak tudják, hogy itt az ideje a vonulás megkezdésének.
  • Hőmérséklet és éghajlat: A hűvösebb hőmérséklet ismét egy fontos jelzés, amire a madarak is figyelnek. Bizonyos területeken az esős évszak kezdete is olyan tényező, ami befolyásolja a vándorlás megfelelő időzítését.
  • Táplálék: Mivel a hideg időszak közeledtével egyre kevesebb élelem áll rendelkezésre, a madarak ebből is eldönthetik, mikor van itt az idő áttérni olyan területekre, ahol több tápanyagforrás áll rendelkezésre. Ha különösen száraz volt az adott év vagy más tényezők miatt csökkennek az élelemforrások, a madarak a szokásosnál hamarabb is megkezdhetik a vonulást.
  • Utódok: A madarak csak akkor kezdik meg nagy utazásukat, ha utódaik elég érettek, erősek ahhoz, hogy velük tarthassanak, és arra is képesek, hogy gondoskodjanak magukról. Azok a madarak, amik jellemzően később, például a nyár folyamán szaporodnak, ugyancsak később vándorolnak.
  • Földrajzi elhelyezkedés: természetesen vándorlásuk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az adott madarak a földteke melyik pontján élnek. Az Északi-sarkon fészkelő partimadarak már júliusban megkezdhetik őszi útjukat, míg az Egyenlítőhöz közelebb eső területeken ez az időpont inkább szeptember végére esik.

Így segíthetünk élelemmel

Rengeteg madárfaj tölti Magyarországon a telet, ilyenkor még jobban rászorulnak az emberi segítségre, hiszen a hideg időszakban sokkal nehezebb nekik energiadús táplálékot találni, mint a többi évszakban. A vándormadaraknak rettenetesen sok kalóriára van szükségük a hosszú ideig tartó repüléshez, akik pedig etetik őket, éppen ezt tudják nekik (részben) biztosítani.

Érdekes adalék, hogy mivel a vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek, nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, amik inkább a helyben maradást választják. A Magyar Madártani Egyesület szerint az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága, így nyitott a lehetőség is, hogy gondoskodjunk róluk vagy legalábbis segítsünk nekik a hideg beköszöntével. Az etetés legfontosabb szabályairól és mikéntjeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Annak érdekében, hogy a vándormadaraknak a legtöbb tápanyagforrást tudjuk biztosítani és megfelelő mennyiségű energiát „tankolhassanak” a nagy utazás előtt, jól tesszük, ha magas olaj- és kalóriatartalmú élelmekkel próbálkozunk. Ajánlatos mindig figyelemmel kísérni az etetőt, és feltölteni a tartalmát, ha éppen szükséges, a madarak igényeinek megfelelően. Akár variálhatjuk is a következő eleségeket:

  • Fekete napraforgómag
  • Köles
  • Faggyú
  • Diófélék
  • Morzsolt kukorica
  • Gyümölcsök

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

költözőmadár

madárvonulás

ősz

daru

hortobágy