Fantasztikus videó: így érkezett meg az első fekete gólya a gemenci fészekbe

MTI   
  Megosztom
Fantasztikus videó: így érkezett meg az első fekete gólya a gemenci fészekbe

Az Afrikából érkezett gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült.

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett madár egyede kedd reggel az erdő bekamerázott fészkét foglalta el - közölte a Gemenc Zrt.

Csontos Péter, az erdőgazdaság osztályvezetője azt mondta: a madár nincs begyűrűzve, de valószínűleg a tavaly itt fészkelt gólya jött vissza, mert általában ugyanazok a párok használják a fészkeket. Egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy az állat hím vagy tojó. Videót is közzétettek róla, amit itt lehet megnézni.

A bekamerázott fészekben - a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően - már kilencedik éve folytatódhat a fekete gólyák tudományos megfigyelése. A fészekben 2013 óta 31 tojást raktak a madarak, és 13 fióka repült ki onnan. A kamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem sokat segít a természetvédelmi szemléletformálásában is. "A webkamera felvételeit megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek" - fogalmaztak. Az erdőgazdaság 2021-ben nem indítja el a fészekről az évekig működött internetes közvetítést, de weboldalán és Ökoturisztikai Központjának hivatalos Facebook-oldalán rendszeresen beszámol az ott történő eseményekről.

Magyarországon mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencen.

A madarak fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, legnagyobb fákra, a leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. A Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek.

A Gemenc Zrt. által kezelt területeken az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma, az erdőgazdaság az elfoglalt fészkek körül védőzónákkal, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti azt, hogy költési időszakban ne zavarják a madarakat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gólya

fekete gólya

gemenc