Megválasztották az Év Tájházvezetőjét: kiderült, hogy szórakoztató is lehet a múzeumlátogatás

HelloVidék   
  Megosztom
Megválasztották az Év Tájházvezetőjét: kiderült, hogy szórakoztató is lehet a múzeumlátogatás

Pats Krisztina az újbarki Német Nemzetiségi Tájház létrehozásában, értékei fenntartásában, a tájházi programok kialakításában hosszú évek óta kiemelkedő szerepet vállal. A kezdetekben a községi német nemzetiségi önkormányzat elnökeként, jelenleg önkéntesként végzi a tájház körül vállalt feladatokat. A Tájházszövetség tagjai közé azért jelentkezett, hogy a szövetség szakmai képzései, kiadványai segítségével fejleszthesse tudását, felhasználja a szövetség tapasztalatait a programok szervezése, a tájház fenntartása terén.

A tájház létrehozása óta motorja a kiállítóhely fejlesztésének, pályázatokat ír, melyek során kialakíthattak egy közösségi teret, ahol az általa vezetett Stammtisch (Törzsasztal) – Beszélgessünk németül! klub is tartja a rendezvényeit. Ehhez kapcsolódóan létrehozott egy kétkötetes Stammtisch kiadványt, mely módszertani segítséget nyújt a német nyelvet kedvelőknek.

Modern eszközöket használ a múzeumpedagógiához

Munkája során igyekszik a legmodernebb eszközöket is használni a múzeumpedagógiai területen. Szabadulószoba-játékot hozott létre, mellyel a hely és a történelem, a személyes élmények által tette érdekesebbé a település és a tájház megismerését. Az újbarki tájház gyűjteményét egy Újbarok Anno Neudörfl fotókönyv megvalósításával gazdagította. A tőle származó ötlet nyomán a nemzetiségi önkormányzat összegyűjtötte a településen található régi fényképek nagy részét, és ezeket tematikusan összerendezve jelentették meg egy bővített második kiadásban.

A környék betlehemeseit bemutató kiadványt is ő állította össze a német nemzetiségi önkormányzat pályázata nyomán. A gyűjtemény a német nemzetiségi közösség hagyományos karácsonyi játékait, a hagyományos autentikus szövegek megőrzését segíti Fejér és Komárom-Esztergom vármegyékben. A gyűjtemény egy részének digitalizálása és a MúzeumDigitár felülethez való csatlakozás által a kulturális értékek az internetes felhasználók számára is elérhetővé váltak. Tevékenyen részt vett a digitalizálás folyamatában, a múzeumi leltár összeállításában.

Kiemelkedő munkát végzett Fejér vármegyében

A Fejér vármegyében működő tájházak körében is jelentős tevékenységet végez. Hagyományteremtő és -őrző jelleggel a tájházakban közreműködő önkéntesek számára kétévente szervez a Fejér megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület védnöksége alatt tájháztalálkozót és konferenciát. Ezeken a megyében működő tíz tájház munkatársai, önkéntesei, valamint külsős érdeklődők, tájházkedvelők vesznek részt. Az első tájháztalálkozóra megszerkesztette és kiadta a Fejér megyében működő tájházakat bemutató kiadványt, melyet azóta pályázati támogatásból újra nyomtattak.

A konferenciák során nagy gondot fordít arra, hogy a tárgyak megőrzése, az önkéntesek és más érdeklődők múzeumpedagógiai fejlesztése mellett a jó gyakorlatok bemutatása is megtörténjen. A találkozók során egy-egy központi téma mentén kéri fel az előadókat, szervezi meg a nap programját, kéri fel a társrendező nemzetiségi önkormányzatokat, tartja a kapcsolatot az érintettekkel, beszámol a rendezvényről a közösségi médiában és a német nemzetiség hetilapjában, a Neue Zeitungban, kezeli a pályázatokat.

Jó kapcsolatot alakított ki a konferenciák és tájháztalálkozó rendezvények szervezési munkái során a Jakob Bleyer Heimatmuseum, a Tájházszövetség, a Tatabányai Múzeum, valamint a Tatai Német Nemzetiségi Múzeum munkatársaival, igyekszik a munkájában követni a múzeum- és tájházszakmában jártas kollégák tapasztalatait.

Újbarki Tájházért Egyesület

2021-ben javaslatára alakult meg az Újbarki Tájházért Egyesület. A 21 főt számláló közösség elnökeként is sokat tesz a tájház fejlődéséért. A tagok tevékenységének összehangolásával biztosítja, hogy a tájház fenntartása, a napi munkák elvégzése zökkenőmentes legyen. A tájház kemencéjének felújításához, a tájház kertjében való foglalkoztató kialakításához kapott támogatások felhasználását nyomon követi, az azokhoz kapcsolódó dokumentációkat kezeli, segítséget nyújt a tulajdonos, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Újbarok munkájához a tájházzal kapcsolatban.

A tájházban programokat szervez a közösség számára pl.: egyesületi családi nap, Ínyenc nap, és segíti a német nemzetiségi önkormányzati programok eredményes megvalósítását: Alma nap, Tájházak Napja, Méhes nap, nemzetiségi tábor stb., de a Szentendrei Skanzenben megrendezett Hagyományaink vendégségben tematikus rendezvényeken is rendszeresen, aktívan megtalálhatjuk az újbarki tájház csapatát Krisztina vezetésével.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

tájház

tájházak szövetsége

múzeum

otthon

kirándulás

programok

történelem