Indul a vízi járőrözés a Tiszán és a Maroson: mutatjuk, kikre vadásznak a polgárőrök, rendészek

MTI   
  Megosztom
Indul a vízi járőrözés a Tiszán és a Maroson: mutatjuk, kikre vadásznak a polgárőrök, rendészek

A vízi forgalom figyelemmel kísérése, az esetleges mentési feladatok ellátása mellett az illegális migráció felderítésében is részt vesznek a polgárőrök a Maroson és a Tisza alsó szakaszán azzal a kishajóval, melyet hétfőn adtak át a Marosmenti Polgárőr Egyesületnek Szegeden. Rádi Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta, a főkapitányság feladata a Tisza teljes, Tiszabecstől egészen Szeged-Gyálarétig tartó csaknem hatszáz folyamkilométeres magyarországi szakaszának felügyelete.

A vízi rendészek munkájának legnagyobb támogatói a polgárőrök. A polgárőrségnek eredményes vízi tagozata működik a többi közt Tiszafüreden, Szolnokon, Tiszakécskén, Újszegeden vagy Makón. A polgárőrök önzetlenül, önkéntesen vállalt munkával segítik a vízi rendészetet - közölte a dandártábornok. Hozzátette: ezt az együttműködést teszi még hatékonyabbá az a kisgéphajó, melyet a főkapitányság adományozott a Marosmenti Polgárőr Egyesületnek.

A polgárőrök kiemelt feladata lesz az illegális migráció elleni fellépés. Szeged alatt csaknem öt kilométeren a Tisza jelenti a schengeni külső határt, melyet a tiszai vízi rendészet és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság együtt ellenőriz. Ehhez nyújtanak majd segítséget a polgárőrök - tudatta a főkapitány, emlékeztetve arra, ezen a folyószakaszon az elmúlt években több tragédia is történt.

Kishajót adományoztak járőrözésre

Rádi Norbert elmondta, a főkapitányság a polgárőröknek egy olasz gyártmányú, Marinello kisgéphajót adományozott, amely korábban - csaknem két évtizedig - a Felső- és Közép-Tiszán teljesített szolgálatot. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke közölte, a polgárőrség vízi tagozata a Balaton és a Velencei tó mellett a Dunán és a Tiszán vesz részt a vízi biztonság megteremtésében.

Elsősorban a két folyó határszakaszain járőröznek majd, hiszen illegális határátlépők időnként Románia irányából, a Maroson keresztül is próbálkoznak. Fontos feladatuk lesz a Makó-környéki Maros-szakasz ellenőrzése, ahol egyre inkább megélénkül a vízi turizmus, fejlődnek a vízi sportok - közölte az elnök.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

tisza

maros

vízirendészet

otthon

polgárőrség

illegális bevándorló