Szoros a verseny: 158 település küzd ezért a díjért, nagy elismerést jelent

MTI   
  Megosztom
Szoros a verseny: 158 település küzd ezért a díjért, nagy elismerést jelent

Még három hétig lehet pályázni az Idősbarát Önkormányzat Díjra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. Azt írták, az idősek tisztelete, támogatása és megbecsülése a jobboldali kormány kiemelt célja, és ebben nagyban számíthat a közösségek mellett az önkormányzatokra is. Helyi szinten ugyanis a települések képesek a legtöbbet tenni saját időseikért. Ennek az önzetlen munkának az elismerésére jött létre az Idősbarát Önkormányzat Díj, amelynek idei kiírására még három hétig pályázhatnak a települések - fűzték hozzá.

Az elismerésben olyan városok és községek részesülhetnek, amelyek kötelező feladataikon túl aktívan tevékenykednek a helyben élő idősek közérzetének, jóllétének javításáért - ismertették. Hangsúlyozták: a magyar kormány fontos célja, hogy a családpolitikán keresztül is támogassa az idős embereket, akik egy élet munkájával megteremtették a jelent a fiatalabb generációknak. Ennek érdekében a családtámogatási rendszert is úgy dolgozták ki, hogy a teljes életutat lefedje, és hozzájáruljon az idősek életének megkönnyítéséhez is.

A 2024. évi pályázati kiírás kiemelt figyelmet fordít azokra a többletfeladatokra, kezdeményezésekre, amelyekkel az önkormányzatok támogatják, segítik a demencia miatt fokozott figyelmet igénylő idősek megértését, a demencia tünetegyüttessel összefüggő ismeretek bővítését, a testi-lelki-szellemi egészség megőrzését, valamint a generációk közötti kapcsolatok erősítését - tudatták. Kitértek arra is, hogy az Idősbarát Önkormányzat Díj elnyerésével másfélmillió forintos pénzjutalom is jár, amelyet még idén megkapnak a nyertes önkormányzatok. Az elismerésre 2024. augusztus 30-ig pályázhatnak a települések.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

időskorúak

önkormányzat

otthon

pályázat

elismerés