Leesik az állad: rangos nemzetközi díjat söpört be ismét a vidéki sörfőzde, mégis mi a titkuk?
Aranyérmes lett a székesfehérvári hübris sörfőzde lágere a világ egyik legnagyobb sörversenyén.
Aranyérmes lett a székesfehérvári hübris sörfőzde lágere a világ egyik legnagyobb sörversenyén.
Nemzetközi elismerésben részesültek a hazai sajtkülönlegességek. A múlt évben Norvégiában megrendezett World Cheese Awards-on összesen 11 hazai sajt ért el dobogós helyezést.
Sopron közgyűlése díszpolgári címet adományozott Eperjes Károlynak. A hegykői születésű, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a pályája ugyan messzire repítette, de a szülőföldhöz való kötődése máig eleven.
Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben adták át a Tájházszövetség XX. jubileumi konferenciáján Az Év Tájháza elismerést. A díjat idén a Kiskőrösi Szlovák Tájház nyerte el.
Az immár hagyományosan megrendezett tavaszi fordulón idén első alkalommal írtak ki bor alapú, alkoholmentes kategóriát, ahonnan az első magyar érmet a Törley Pezsgőpincészet Kft. hozta el.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Élet Mentő Pont védjegyét kapta meg három debreceni intézmény: a Déri múzeum, az Aquaticum termál és wellness szálló, valamint a HBZ zárcentrum . Képviselőik hétfőn a múzeum Munkácsy-termében rendezett ünnepségen vették át a tanúsítványt.
A Miskolci Egyetem kampuszán álló, 1960-as években épült műhelycsarnok tereinek újrafogalmazása a Délkelet-Európa legjobb kreatív projektjeit felvonultató Big See Award Építészet kategóriájának díját nyerte el.
Átadták a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjait a nyerteseknek szerdán, a szövetség fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen, Budapesten.
Debrecen európai összevetésben a második, a kelet-közép-európai városok közül pedig az első helyezett lett a Financial Times (FT) üzleti napilap nemzetközi tőkeáramlással és befektetésekkel foglalkozó kiadványának felmérésén.
Az Agrárminisztérium az idei évben is meghirdeti az Év Tanyája szakmai díjat.
Rangos díjakat zsebelt be nemrég a Vál-Völgye Pékség, amely egy nemzetközi kenyérversenyen aranyérmet szerzett a magyar vadkovászos burgonyás kenyerével.
A kerecsensólyom lett az év madara 2024-ben, a faj megőrzésében óriási a magyar természetvédelem felelőssége, mert a kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk.
Az Európai Bizottság nemrég újabb magyar terméket helyezett uniós oltalom alá, most a kiváló minőségű Lajta sajt kapott rangos elismerést. Ezzel 86-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar földrajzi árujelzők száma.
A történelmi Zichy arisztokrata család a pezsgők világában is fontos szerepet tölt be. Ezúttal a nemzetközi Winelovers Borversenyen kapott aranyérmet Zichy Anna brut nature pezsgőjük, míg az extra dry frizzante bronzérmet szerzett.
Mint írják, a japán díj a formatervezés sokszínűségét ünnepli világszerte, melynek célja, hogy ösztönözze a tervezőket a design értékek növelésére.
Az Eurostat 2022-es felmérése szerint a korábbi évekhez hasonlóan a tagállamokban átlagosan 41 százalék a nők aránya a tudományos életben, de Magyarország alig 30%-os mutatóival sereghajtó a kontinens országai között.
A magyar borok hírét tovább öregbítette az a 70 aranyérem, amelyet a nemrég megrendezett rangos berlini borversenyen nyertek el a borászatok minőségi termékei.
Jordán Tamást választották a nemzet színészévé a cím eddigi birtokosai kedden. A színészt a február elsején elhunyt Andorai Péter helyére választották meg.
Átadták az Ország Játéka 2019 díjakat, a pályázó gyártók és forgalmazók a nyertes játékokon feltüntethetik a megkülönböztetést jelző logót.
A zene városa címmel tüntette ki Veszprémet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.