Nem akciófilm, tényleg megtörtént: Porschéval menekülő embercsempészeket kapcsoltak le az 55-ösön

HelloVidék   
  Megosztom
Nem akciófilm, tényleg megtörtént: Porschéval menekülő embercsempészeket kapcsoltak le az 55-ösön

Egy Porsche Cayenne típusú autóval menekülő embercsempészeket üldöztek a rendőrök vasárnap délelőtt az 55-ös főúton, amikor az embercsempészek négy szabályosan közlekedő autót is összetörtek – számolt be róla a baon.hu.

A lap információi szerint a baleset az 55-ös főút Mórahalmot elkerülő szakaszán történt, a 17-es kilométerszelvényénél, vasárnap 10 óra tájban. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szegedi és a ruzsai hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen öten utaztak. A balesethez riasztották a mentőket is, arról egyelőre nincs információ, hogy konkrétan hányan sérültek meg az ütközések során.

Információik szerint a rendőrök elől menekülő embercsempészeknek rövid időre sikerült egérutat nyerni, azonban nem jutottak messzire mert nemsokára elfogták őket. Az üldözőbe vett Porsche korábban már több alkalommal is száguldozott a közeli Ásotthalom belterületén, a helyiek által közreadott információk szerint padlógázzal, körültekintés nélkül hajtott át a kereszteződéseken.

A déli határ mentén a migrációs nyomás ismét fokozódik

A delmagyar.hu beszámolója szerint néhány napja Ásotthalomtól Domaszékig menekült egy grúz embercsempész a rendőrök elől, a szalagkorlát állította meg, két ember megsérült. A napilap beszámolója szerint a rendőrök Ásotthalmon vettek üldözőbe egy embercsempészt, aki migránsokat szállított a személyautóban. Két körforgalomnál is próbálták megállítani, de mindkét helyen kikerülte az útzárat úgy, hogy áthajtott a szemközti sávba. Domaszék után az autópálya-felhajtónál egy kamiont előzött nagy sebességgel, ezért nem tudta bevenni a pályára felvezető kanyart és a szalagkorlátnak ütközött, majd kétszer megpördült.

A kocsit vezető grúz fiatalember az okmányait hátrahagyva elszaladt. Rajta kívül az autóban kilenc török migráns utazott, ketten a csomagtartóban. A sérült migránsokat kórházba szállították. A tudósításból kiderül, hogy ismét egyre nagyobb számban érkeznek a migránsok és ezzel együtt szaporodnak a hátrahagyott járművek is Ásotthalmon. Egy ásotthalmi olvasó úgy fogalmazott a lapnak, hogy a migránsok újra tömegével jönnek, az embercsempészek pedig egyre vadabbul közlekednek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

migráció

otthon

embercsempész

rendőrség

mórahalom

ásotthalom

üldözés