Gyanútlan nőkre vadászott a miskolci rabló: kitépte a táskát a kezükből, súlyos sérülést okozott

HelloVidék   
  Megosztom
Gyanútlan nőkre vadászott a miskolci rabló: kitépte a táskát a kezükből, súlyos sérülést okozott

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleményben jelentette be, hogy a miskolci rabló támadása az egyik esetben súlyos sérülést okozott. Gyanútlan nőkre vadászott, a táskájukat akarta ellopni. Az ügyészség a letartóztatásban volt, majd más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő különös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

A vádirat szerint a vádlott 2024. márciusában, reggel, Miskolc belvárosában az egyik aluljárónál gyalogló nő kezében lévő táskát megrántotta. A férfi elsőre nem tudta megszerezni, mivel a sértett annak ellenére, hogy földre került, nem engedte el. A támadó a nőt addig húzta, míg áldozata a sérülése miatti fájdalmában nem tudott tovább ellenállni, és elengedte a táskát. A vádlott 17.000 forint készpénzt szerzett meg személyi okmányokkal és bankkártyával együtt.

A vádlott 2024. májusában, reggel, Miskolc belvárosában szintén egy nőt szemelt ki magának, és ugyanazt a módszert alkalmazta. A férfi a 79 éves gyalogos kezében lévő táskát olyan erővel megrántotta, hogy a sértett a földre esett. A vádlott a táskát az abban lévő pénztárcával, igazolványokkal, mobiltelefonnal, valamint alig több mint 3.000 forint készpénzzel elvitte. A földre zuhanás következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett el.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

rablás

táska

miskolc

vádemelés

bűncselekmény

ügyészség