Ebben a vidéki városban nőtt fel Zdroba Patrik, az X-Faktor 9. évadának aranyhangú énekese

HelloVidék   
  Megosztom
Ebben a vidéki városban nőtt fel Zdroba Patrik, az X-Faktor 9. évadának aranyhangú énekese

A Baranya megyei Szigetvárról származó Zdroba Patrik is bejutott az X-Faktor 9. évadának élő showműsorába. Gáspár Laci mentoráltja egy tízezer fős településről jutott el a világot jelentő deszkákig. A HelloVidék mutatja, honnan származik a fiatal tehetség.

A 2019-es X-Faktor egyik legnagyobb meglepetése Zdroba Patrik, aki visszatérőként érkezett a showműsorba. A fiatal tehetség 2018-ban már megcsillogtatta énekhangját ország-világ előtt a tavalyi X-Faktorban, a banki alkalmazott akkor a mentorházig jutott.

Idén újult erővel, nagy reményekkel vágott neki a tehetségkutatónak, a fejlődése és kitartása pedig egészen az élő show-ig repítette őt. Gáspár Laci mentoráltjának nem volt sima az útja, ugyanis a tavalyi kudarca után elhatározta, hogy többé nem énekel, teljesen összeomlott.

Az ifjú versenyző azonban talpra ált, és jól is tette, hogy ismét belevágott, ugyanis az idei mezőnyben már az élő show-ban mérettetheti meg magát a legjobb 12 énekes között. Patrik visszatérésének örültek a mentorok, ám a válogatón választott „díva dalától” nem voltak elragadtatva.

A mentorok azt tanácsolták neki, hogy próbáljon ki más műfajokat is és igyekezzen a megtalálni a saját stílusát. A mentorházas produkciónál Patrik már egy klasszikus rock slágert választott, amivel bebizonyította, hogy ott a helye Magyarország legjobb zenészei között:

Bár Patrik már néhány éve Budapesten él, valójában egy Baranya megyei településről, Szigetvárról származik. A Szigetvári járásban található településen, a KSH adatai szerint 2019-ben 10 421 fő él. A Wikipédia Szigetvárról készült szócikke szerint a dél-dunántúli település Baranya megye nyugati részén, a Tolna-Baranyai-dombvidékhez tartozó Dél-Zselicnek a Dráva menti síksággal határos déli szegélyén helyezkedik el.

Mint azt a szócikkben írják, a település és környéke már a történelem előtti időkben is lakott hely volt, amit az itt előkerült neolitikumi és bronzkori régészeti leletek (kőbalta, hálónehezékek, fibulák) is igazolnak. A terület kelta, római, majd avar uralom után került a honfoglaló magyarok kezére.

A település sokszínűségét jól mutatják a 2011-es népszámlálás adatai is: a helyi lakosok nemzetiségi (nyelvi) megoszlása szerint 9 090 (85,6%) magyar, 14 bolgár, 244 (2,3%) cigány, 102 (1%) horvát, 179 (1,7%) német, 3 örmény, 12 román, 3 szlovák, 3 szlovén, 6 arab, 8 orosz és 59 fő egyéb, a többi ismeretlen (meg nem nevezett) nemzetiségű él a településen.

Leghíresebb nevezetességei a vár mellett a turbéki kegytemplom, a Szent Rókus római katolikus templom, a Szigetvári Termál- és Gyógyfürdő, a Zrínyi tér, a Vigadó, a Salamon-ház, a Polák-kastély, a Magyar-Török Barátság Park, a Török ház és a Sóház. A településen forgatták még ezen kívül a Kisváros című televíziós sorozat legtöbb részét.

A településről számos híresség származik, mint például Erős Antónia és Kárász Róbert tévés műsorvezetők, Kárpáti Levente színművész, Módos Péter olimpiai bronzérmes birkózó, Máté Olga fotóművész, Raksányi Hellért színművész, Szabó Ottó színművész. Szigetváron és környékén élt többek között Demjén Ferenc énekes-zenész, Zrínyi Miklós hadvezér és horvát bán, Tinódi Lantos Sebestyén énekszerző, Bencze Attila tévés műsorvezető, Beleznay Endre színész, Hal Pál katolikus lelkész és író, valamint Zágon Gyula festő, grafikus, szobrász, bábművész, pedagógus is.

És akkor nézzünk néhány statisztikai mutatót a Szigetvári járásról, amelynek a település a járásközpontja. A TeIR adatbázisa szerint 2017-ben 760 244 forintra rúgott az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, ami országos viszonylatban inkább alacsonynak számít (a két véglet: a Csengeri járásban 620366 Ft/év, a Budakeszi járásban 1 478 474 Ft/év). Ez a járás nem mondható kiemelkedőnek a munkanélküliség szempontjából sem, ugyanis 2017-ben 100 munkaképes korú lakosból átlagosan több mint 9 regisztrált munkanélküli volt (a két véglet: a Gönci járásban 14,83%; a Csornai járásban 0,836%).

Címlapkép: rtl.hu

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szigetvár

település

énekes

zenész

x-faktor

rtl klub

zdroba patrik