Idén sem maradhat ki: megrendezik a Tisza-tavi fesztivált

MTI   
  Megosztom
Idén sem maradhat ki: megrendezik a Tisza-tavi fesztivált

Operát, kerékpározással, futással és csónakos kirándulással egybekötött koncerteket is kínál a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelyet július 31. és augusztus 2. között rendeznek meg több helyszínen.

A Tiszta-tó köré szerveződő komolyzenei rendezvénysorozat programját idén Miklósa Erika, Horgas Eszter, Egyházi Géza és Vásáry André mellett számos hazai és külföldi művész fellépése színesíti.

A programot beharangozó közlemény idézi Debreczeni Ildikót, a fesztivál megálmodóját, aki elmondta: szeretnék több irányból megmutatni a tó szépségét és egyúttal elérni, hogy a családok, baráti társaságok számára értékes legyen az együtt töltött idő.

A fesztivál nyitányaként július 31-én a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ad gálakoncertet. Augusztus 1-jén a Tour D'Opera biciklitúrára várják a szervezők a zeneszerető közönséget. Az abádszalóki parton például az Otherside Music triója koncertezik, míg Tiszaderzsen a 100 Tagú Cigányzenekar, Tiszaszőlősön Egyházi Géza fog színpadra állni.

A zárónapon Miklósa Erika operaénekessel sportolhatnak a futás szerelmesei, akik aztán csónakba is ülhetnek. A program zenei felelősei egyebek mellett a The Teachers Dixie Band, a Faremido Operatársulat, valamint Pál István Szalonna és Bandája lesznek.

A különböző programokra a rendezvény idején mintegy négyezer embert várnak a szervezők. Részletes programterv a www.tiszatavifesztival.hu oldalon található.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tisza-tó

tisza-tavi fesztivál

fesztivál

természet operaháza fesztivál

kerékpározás

opera

futás

csónakos kirándulás