Súlyos balesettel végződött az ásotthalmi roncsderbi: vádat emeltek a szervezővel szemben
Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a hat néző sérülésével végződő 2018. májusi ásotthalmi roncsderbi egyik szervezője volt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.
A férfit maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.
A vádirat szerint a faluban több mint húsz éve rendeznek hagyományőrző jelleggel roncsderbit. A vádlott önkormányzati dolgozóként a település által tartott rendezvények irányítását látta el, feladatai közé tartozott a verseny szervezése is. A roncsderbi ugyan nem szerepelt a nemzeti szövetség versenynaptárában, azonban ugyanazok a biztonsági szabályok vonatkoztak rá.
A 2018. május 1-jén rendezett verseny előtt a vádlott helyszínbejárást tartott, ellenőrizte a pálya minőségét, kialakítását, a roncsderbi biztonságos lebonyolításához szükséges eszközöket, és a körülményeket az előírt szabályoknak megfelelőnek találta.
A verseny egyik délutáni futamában, közvetlenül a rajt után az egyik versenyző autója egy ütközést követőn a földsáncnak hajtott, majd a levegőbe emelkedett, egy távolabbi földdombnak ütközött a szalagkorláton túl, és a nézők közé csapódott. A jármű hat nézőt sodort el, egyikük súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett, öten könnyebben sérültek meg.
A vádirat szerint a balesetet az okozta, hogy a kanyart határoló földsáv, ahol a baleset bekövetkezett, nem volt elég meredek, így az ütközést követően a levegőbe emelte az autót, ahelyett, hogy visszavezette volna a pályára. Az ügyészség szerint a verseny rendezésével megbízott vádlott hanyagságból a versenyszabályzatban rögzített előírásokat megszegve veszélyeztette a nézők életét, testi épségét
- tudatta a csoportvezető ügyész.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)