Meglepte a horgászt is a kapitális fogás: fotón mutatjuk az óriási pettyes busát

HelloVidék   
  Megosztom
Meglepte a horgászt is a kapitális fogás: fotón mutatjuk az óriási pettyes busát

A halőrök is szeretnek horgászni, és ha van idejük, akkor pecabotot is ragadnak, így tett Kocsis Norbert is, aki a Cibakházi Holt-Tiszánál szokott szolgálatot teljesíteni. Először azt hitte, hogy egy harcsával hozta össze a sors, csak 1,5 óra után derült ki, hogy egy hatalmas pettyes busa van a horgon. Segítség nélkül nem tudta volna partra vinni.

November végén az egyik szabadnapján is pergetni indult, az volt a terve, hogy süllőt fog. Partról töréseket kezdett megcélozni, de nem volt eredménye, ezért elkezdte dobálni a meder közepét gumihallal, 10-21 grammos dobósúlyú bottal, írja a Pecaverzum.

Kapása is lett a helyszínváltoztatást követően, ám, hogy mi került a horgára, az számára is sokáig rejtély volt.

1,5 óráig azt hittem, hogy harcsa. Azért is gondoltam azt, mert láttam, hogy nyálkás a zsinór

- mesélte a Pecaverzumnak.

A műcsali rendkívül jól és jó helyen (a szája közelében) akadt, de a fárasztás így is 2,5 óráig tartott. „Ha a farkába akadt volna, nem sok esélyem lett volna, és az is szerencse, hogy nem talált meg egyetlen karót sem a vízben, amire feltekerhette volna magát” – állapította meg Norbert, akinek végül nagy szerencséje volt, mert halőrtársai éppen a közelben tartózkodtak, és segítettek neki.

Egyedül nem bírtam volna vele, csak közös erővel tudtuk partra vinni. A végére teljes sokkhatás alá kerültem

- mondta a nagy küzdelemről a halőr-horgász.

Mivel inváziósnak számít, és száj közeli volt az akadás, a busát nem engedték vissza a holtágba, hanem feldolgozták.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

busa

gigahal

fogás

halőr

kocsis norbert

cibakháza

holt-tisza

kapitális fogás