Most érkezett: ez történt pontosan Besenczi Árpáddal, maradandó a súlyos sérülés

HelloVidék   
  Megosztom
Most érkezett: ez történt pontosan Besenczi Árpáddal, maradandó a súlyos sérülés

„A jobb kezem gyűrűs ujjának fele leszakadt ugrás közben. Éjszaka Szalai doktor által vezetett team megoperálta, de nem tudták megmenteni, mert ugyan az ujjam leesett darabja megvolt, de azt a gyűrű nagyon csúnyán szétroncsolta. Tulajdonképpen befejezték a csonkolást, hogy orvosi szaknyelven mondjam”, nyilatkozta a Zaol-nak Besenczi Árpád. A színész előadás közben szenvedett súlyos sérülést pénteken.

A baleset körülményeit is felidézte a színész:

Az Indul a Bakterház „futkározós” részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam. Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt.

Onnantól kezdve az események nagyon felgyorsultak, jött a mentő és bevitték a kórházba. Ott felhívták a pécsi klinika kézspecialistáját, elküldték neki a fotót az ujjáról, hogy mit lehet vele tenni.

Igazából nem sokat, mert a sérülés nem egyenes szélű volt, amit egy kés balta okozna, hanem eléggé roncsolt

- mesélte a lapnak a színész, akit a műtét után még az éjszaka hazaengedtek.

A baleset nagyon kellemetlen és nagyon fájdalmas volt. Nagyon bosszantott is. Soha nem szoktam levenni a jegygyűrűmet, és ebből nem is volt baj ez idáig. Kiemelném, hogy nem egy kiálló csavar okozta a sérülésem. A csavar a helyén volt, de a gyűrű valahogy beleakadt. A díszlet felállítására, ellenőrzésére a kollégák mindig nagyon odafigyelnek. Én is mindent átvizsgálok és kipróbálom, hogy amerre futok, minden rendben van-e, vagy a létra, amelyre felmászok, jól van-e rögzítve. Sajnos minden figyelem ellenére történhetnek balesetek. Az élet azonban nem áll meg

- nyilatkozta a színművész.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

színház

baleset

besenczi árpád

zalaegerszeg

színművész