Öt klasszikus karácsonyi vásár, amit idén sem érdemes kihagyni a Dunántúlon

HelloVidék   
  Megosztom
Öt klasszikus karácsonyi vásár, amit idén sem érdemes kihagyni a Dunántúlon

Illatos karácsonyi vásár, forralt bor minden mennyiségben, és fellépők sokszínűsége igyekszik feledhetetlenné tenni a karácsonyi várakozás időszakát az ország nagyvárosaiban idén is. Cikksorozatunk következő részében megnézzük, hogyan készülnek a dunántúli nagyvárosok.

Sopron

December 1. és 24. között ismét adventi vásár és közös ünnepvárás lesz Sopron belvárosában, ezúttal két helyszínen. Az ünnepi időszak során hamisítatlan karácsonyi hangulattal várják a látogatókat a Mária-szobornál, ahol a város karácsonyfája és hétvégenként gyönyörű fényfestés mellett kínálják majd forró karácsonyi italaikat, ételkülönlegességeiket, kézműves termékeiket az árusok.

Újdonság, hogy négy év után visszatérnek az ünnepi fények és a jellegzetes adventi faházak a Fő terére is. Itt kap helyet a betlehem és az adventi kalendárium.

A hagyományoknak megfelelően minden adventi vasárnap 18 órakor a Szentháromság-szobor lábánál gyújtik majd meg az újabb és újabb gyertyát a város adventi koszorúján (a negyedik alkalom december 23-án, szombaton lesz), így készülve legmeghittebb közös ünnepekre. Természetesen nem maradhat el adventi rajzpályázat sem majd.

Székesfehérvár

Az ünnepi díszbe öltözött belvárosban a négy adventi vasárnapon karácsonyi hangulatú kiskoncertek szórakoztatják a járókelőket. Mesebeli gőzös zakatol a város karácsonyfája alatt, a hétköznapokon pedig a város óvodásai, kisiskolásai adnak műsort az adventi színpadon. A Városház téren felépített betlehem előtt felidézhetjük a bibliai történetet.

A Városház téren felépített betlehem előtt felidézhetjük a bibliai történetet, a város karácsonyfája körül a mesebeli gőzös zakatol.

A város adventi naptárában minden nap kinyílik egy ablak: egy-egy vers, mese vagy dal formájában érkezik a várakozást megkönnyítő ajándék a városlakóknak. A karácsonyi vásárban forralt borral melegedhetnek a vendégek és a fa alá való ajándékot is meglelik a házikókban.

Minden adventi vasárnapon, illetve az utolsó szombaton 18.00 órakor gyertyagyújtás lesz a város adventi koszorúján. A város óvodásainak, kisiskolásainak karácsonyváró műsorai hétköznap délelőttönként lesz az Adventi színpadon. Mások mellett mesebeli gőzös kerül a város karácsonyfája alatt.

Győr

Győrben idén is lesz karácsonyi vásár, bár szolidabb körülmények között. A jelenlegi helyzetet felmérve, de az adventi hangulatot megtartva készülődhetünk a folyók városában a karácsonyra. A Széchenyi téren sétálgatva nézelődhetünk a kézműves portékák között, míg a Dunakapu téren felülhetünk az óriáskerékre vagy készíthetünk egy ünnepi fotót a kihelyezett selfie boxok segítségével. Az adventi készülődés elmaradhatatlan, testet és lelket átmelengető téli finomságai is megtalálhatóak lesznek a belvárosban.

A Széchenyi tér adventi mesevilággá változik: a környék épületeinek fényfestésével és a Bencés Rendház falára vetített kisfilmmel új arculatot kap a tér. A kézműves vásár összesen huszonnégy pavilonnal várja majd azokat, akik minőségi, hazai portékákat szeretnének emlékül, vagy akár ajándékba magukkal vinni.

A Mikulás is ide várja a gyerekeket december 5-én és 6-án. Pénteken és szombaton adventi koncerteket hallgathatnak meg a kilátogatók, olyan népszerű művészek előadásában, mint Csondor Kata, Pál Dénes vagy Nagy Balázs. A legkisebbek többek közt a Jégvarázs interaktív programján énekelhetik a népszerű mese dallamait.

Szintén a hagyományokhoz híven vasárnaponként felgyúlnak az adventi koszorú gyertyái, az adventi vasárnapokon, 17 órakor a Széchenyi téren. A negyedik lángot azonban a szokásostól eltérően a karácsony előtti utolsó szombaton, 23-án gyújtják meg.

A sétálóutcákon forralt bort, vagy teát kortyolgatva, a Széchenyi téri fényeket csodálva vethetik bele magukat a karácsonyi készülődésbe. A kézművesvásár portékái évről évre különlegességeket rejtenek.

Veszprém

Az adventi időszakra és az év végi kiemelt időszakra több száz eseménnyel készülnek Veszprém és a Bakony-Balaton régió csatlakozott települései. Mikulás hetében megnyitja kapuit Veszprémben a Téli Gyárkert, hogy egészen január 28-ig 50 méteres hófánk pályákkal és egy több mint 500 m2-es jégkorcsolya pályával várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat.

A karácsonyi hangolódást zenés és családi programok fokozzák; valamint újra kinyitnak a vendéglátóegységek is forró ételeket, italokat kínálva. A Gyárkert területe ingyenesen látogatható, azonban a korcsolya és hófánk pályák használata jegyvárásláshoz kötött.

Az ActiCityben egy igazi bohém kézműves és design vásár, a Portéka várja december 9-10. között egy hangulatos nézelődésre, akár utolsó(előtti) pillanatos ajándékvásárlásra az érdeklődőket. Közel 50 kiállító portékái közül lehet majd válogatni, de a hagyományos adventi termékek mellett, nem megszokott dolgokkal is találkozhatunk: gasztronómia workshopok, akusztikus koncertek, valamint gyermekprogramok várnak mindenkit.

Adventi időszakban új helyszínen az Óváros Piac: az adventi időszakban szombaton és vasárnap is hangulatos fények, kürtőskalács illat, finom falatok, forralt bor, tematikus programok, termelői és kézműves portékák várják az érdeklődőket a zeneiskola előtti téren.

Idén is különleges élményben lehet részünk a Gospel Karácsonyon. Az érzelmekkel dús műfajt idén a második adventi hétvégét követő hétfőn, 11-én este a 25 fős Virginia State Gospel Chorale gospel kórus hozza el, akik először járnak Magyarországon.

Tatabánya

Igazi adventi hangulattal várnak mindenkit 2023. december 3. és 24. között, az Adventi Vásár és Ablaknyitogatóra a Megyeháza téren, Tatabányán. Adventi Vásár és Ablaknyitogató 2023 Tatabánya. Advent minden napján a karácsonyi műsorokkal, fellépőkkel, ablaknyitással, karácsonyi vásárral és meglepetésekkel készülnek az ünnepi fényekbe díszített téren. Vasárnaponként közös gyertyagyújtásra invitálják az érdeklődőket.

A programok mellett díjmentes Adventi Jégpálya idén is várja a korcsolyázni vágyókat. A karácsonyi vásár és az Adventi Jégpálya hétköznapokon 14 és 20 óra között, hétvégén 10 és 20 óra között várja a látogatókat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

karácsonyi vásár

programok

advent