Minden eddiginél magasabb az ország karácsonyfája: 40 évig nevelte egy hajdúszoboszlói család

HelloVidék   
  Megosztom
Minden eddiginél magasabb az ország karácsonyfája: 40 évig nevelte egy hajdúszoboszlói család

Hétfőn – a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével – megérkezett a Parlament elé az ország karácsonyfája, és fel is állították. Kilenc óra alatt szállították Hajdúszoboszlóról Budapestre.

Az ország karácsonyfájául szolgáló fenyő 40 éven át mostanáig egy hajdúszoboszlói családi ház kertjét díszítette, idén viszont minden idők legnagyobb karácsonyfájául szolgálhat – számolt be róla az nlc.hu.

Borzasztó látni a helyét. Nem tudom, hogy fogom tudni kibírni, hogy mindig azt nézem, hogy üres. 40-50 centi volt egykor, állandóan locsoltam, nem is tudtam, hogy megmarad, és ekkora lett. Egészséges, gyönyörű lett. Nehezen, de meg fogom szokni, de egyelőre bele fogok betegedni, ha kinézek az udvarra. Nem tudtam mit csinálni, nem volt más választásom, mert előbb utóbb kivágattam volna

– nyilatkozott a Tények Plusznak Hegedűsné Agárdi Zsuzsa, aki 40 éven át gondozva a fenyőt. A tulajdonos maga locsolta és nevelte az egykoron apró csemetét, amelyből végül egy 24 méter magas, 80 centiméteres törzsátmérőjű és 5 tonnás gigafa lett.

17 fa közül választották a hajdúszoboszlóit

Tizenhét fából választották ki idén az ország karácsonyfáját. A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és az arányos forma, a kellően dús lombozat számít, de olyan technikai szempontokat is figyelembe vettek, minthogy a fát a hatalmas járművekkel meg tudják-e közelíteni.

A hajdúszoboszlói fenyő kivágásán és behálózásán 7 órán át dolgoztak a honvédség és a katasztrófavédelem munkatársai, majd a mintegy 260 km-s utat (Hajdúszoboszlóról Budapestre) 9 óra alatt tették meg. A Kossuth téren már várta 15 tűzoltó és 5 tűzoltó-gépjármű. Első részben a fának a törzsén igazítottak, hogy pontosan illeszkedjen a korábban erre kialakított talpazatba. Ez a művelet pár órát vett igénybe.

1995 óta minden évben itt áll az ország karácsonyfája

1989-ben egyszer már helyeztek el fenyőfát a Parlament elé, de eredetileg 1995 óta áll itt minden évben az ország karácsonyfája. Előtte az Országház kupolacsarnokában volt. Az idei fa minden eddiginél magasabb, éppen ezért az eddig használt 2 és fél km hosszú fényfűzért idén meg kellett toldani. Kedden kezdte el feldíszíteni az Országgyűlés Hivatala, a díszkivilágítást először december 3-án kapcsolják fel rajta. A karácsonyfát a lebontását követően ledarálják, tüzelőanyag lesz belőle, rászoruló családok kapnak belőle.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

karácsony

karácsonyfa

ünnepek

szórakozás

hajdúszoboszló