Indul a Miskolci Nemzeti Filmfesztivál: minden eddiginél látványosabb programok jönnek

MTI   
  Megosztom
Indul a Miskolci Nemzeti Filmfesztivál: minden eddiginél látványosabb programok jönnek

A héten kezdődik a huszadik CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál jubileumát ünneplő programsorozat a vármegyeszékhelyen - mondta a fesztivál igazgatója a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján.

Bíró Tibor kiemelte: voltak már a filmfesztivál huszadik évéhez kapcsolódó programok idén, de a "lényegi események" ezen a héten indulnak. Csütörtökön ugyanis a hatvanéves Miskolci Rövidfilm és Televíziós Fesztivál történetét felelevenítő kiállítás nyílik a Sub Rosa Cafe-ban - tette hozzá.

Kiállítás a MÜHA-ban

Megjegyezte: a szeptember 6. és 14. között zajló CineFest elmúlt húsz évének emlékeiből rendeznek kiállítást a Művészetek Házában (MÜHA), a tárlat péntektől május ötödikéig lesz látható. Emellett pénteken a MÜHA Uránia termében délután öt órától kerekasztal-beszélgetést is szerveznek, melyen az egykori rövidfilm és televíziós fesztivált, a CineFest szervezőivel pedig az elmúlt húsz év történéseit idézik fel.

Bíró Tibor megjegyezte, a fesztiváltörténeti programok mellett egy gasztronómiai rendezvénnyel is készülnek, melynek célja, hogy a fesztivál jubileuma alkalmából néhány film országának konyhaművészetét bemutassák.

Milyen programok lesznek?

Pénteken Franciaország lesz a középpontban, ugyanis a MÜHA Uránia termében a Jeanne du Barry - A szerető című filmet vetítik le, mely a tavalyi CineFest nyitófilmje volt, június hetedikén pedig Olaszország lesz a fókuszban, a Fényes jövő című film apropóján.

Május 10. és 12. között "kertmozi fesztivált" rendeznek a Csengey-kertben, ahol a CineFest elmúlt éveinek legsikeresebb magyar alkotásait vetítik szabadtéren, köztük a Külön falka, a Nyugati nyaralás, a Hat hét és a Magasságok és mélységek című filmeket. Az esemény nyitónapján a Mesterjátszma című alkotást vetítik, az eseményen Tóth Barnabás, a film rendezője is ott lesz - ismertette a fesztiváligazgató.

Az idén jóval nagyobb volumenű fesztiválra készülnek

Veres Pál polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a CineFest elválaszthatatlan Miskolctól, és a filmfesztivál már európai szinten is elismert brand. A polgármester szerint széles szponzori összefogással valósulhat meg a CineFest, melynek fő támogatója, a Mercedes-Benz Miskolc hároméves szerződést kötött a filmfesztivállal. Madaras Péter, a CineFest programigazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy az idén az eddigieknél egy "jóval nagyobb volumenű, izgalmasabb, látványosabb" fesztiválra készülnek különleges vendégekkel, filmprogramokkal és szabadtéri eseményekkel.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

miskolc

filmfesztivál

szórakozás

film

rendezvény

programok