Itt a bejelentés: színes programkavalkáddal várja a látogatókat idén is a PanyolaFeszt

MTI   
  Megosztom
Itt a bejelentés: színes programkavalkáddal várja a látogatókat idén is a PanyolaFeszt

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a 18. PanyolaFesztet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, ahol többek között néptáncosok, népzenészek, világzene és szatmári ételek várják a látogatókat.

az ötszáz lakost számláló községben a fesztivált idén is "nulladik" nappal kezdik, hiszen - mint írták - már csütörtökön az Uránia Filmszínház jóvoltából szabadtéri mozival indítják a programokat, ahol A tölgy című filmet vetítik.

Külön figyelmet szentelnek a diófás ligetben a gyermekekre, ahol szinte egész nap aktív programokon vehetnek részt a népi játszótéren, a Kuckó Művésztanyán, a nádudvari kézművesek foglalkozásain vagy a Meseszó Egyesület programjain.

Emellett a szervezők autós mozival is készülnek a legkisebbeknek, ahol papírdobozokból készített kisautókból nézhetnek meséket. Lesz még lovasbemutató, íjászkodás a Szamos-parton valamint Palaj-Party a Tiszán, ahol a Kelet Brass Band ad koncertet.

A tizennyolcadik PanyolaFeszten fellép még a Kaláka együttes, a Fitos Dezső Társulat, a Levendula portán pedig az ifj. Balázs Elemér - Lugosi Ali duó és Fabók Mancsi Bábszínháza tart előadást. Külön programot biztosít a Helypiac.hu Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) támogatásával a Gömbjuhar kisszínpadon, ahol a Kucu Banda, a Kacaj zenekar, a Kelet Brass Band valamint Heit Lóri és zenekara koncertezik majd.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően a nagyszínpadon a Kaláka és a Fitos Dezső társulat mellett a Fanfara Complexa és a Zűrös Banda szórakoztatja a közönséget, de itt adnak néptáncelőadást a nagyecsedi és szatmári néptáncegyüttesek is.

Mint írták, a református templomban komolyzenei hangversenyre és más programokra várják az érdeklődőknek, emellett a Minden, ami Szatmár-Bereg közreműködésével a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) is ellátogat a fesztiválra, hogy Szatmár helyi termékeiből készítsen "finomságokat".

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

szabolcs-szatmár-bereg megye

program

rendezvény