Áll a bál Balatonon: ezért nem nyit ki továbbra sem Fonyód népszerű kilátója

Szurok Dávid   
  Megosztom
Áll a bál Balatonon: ezért nem nyit ki továbbra sem Fonyód népszerű kilátója

Továbbra se sem látogatható a fonyódi Várhegyi kilátó, miután pár évvel ezelőtt kártevők tették tönkre a fa tartóelemeket. A városvezetés akkor a kivitelezőre mutogatott, és keresetet nyújtott be a bírósághoz, amelyben kártérítést kért a cégtől, és azt, hogy a szavatosság keretében cserélje ki a kártevők által megrongált tartóelemeket. A HelloVidék úgy tudja, hogy a kivitelező, és a városvezetés időközben egyezségi tárgyalásba bocsátkoztak. A Várhegyi Széplátót 2012-ben adták át, tetejéről kivételes panoráma nyílik a Balaton nyugati medencéjére és a szemközti tanúhegyekre.

Idén is zárva tart a város emblematikus kilátója

A fonyódiak, és az ideérkező turisták legnagyobb bánatára ezen a nyáron se nyitott ki a város ikonikus kilátója. A 80 milliós Várhegyi Széplátó még 2011-re készült el, 85 százalékban uniós támogatás segítségével, a városvezetésnek azonban később be kellett zárnia, mivel megrongálódott a kilátó faszerkezete.

A város szakértője szerint amikor a tartószerkezeteket készítették a gyárba, nem volt megfelelő a belső védelem, nem volt magasnyomású vegyszeres kezelés, így a cincér-lárvák nem pusztultak el, 5-8 év elteltével kikeltek. Emiatt a kilátó tartószerkezete kilyukadt, berothadt, ki kell azt cserélni, ám ezidáig egy kapvágás sem történt a felújítás kapcsán.

Jogi huzavona nehezíti az ügyet

Hidvégi József, most leköszönő fideszes polgármester korábban a hírbalaton.hu-nak elmondta, hogy bár a szakértő szerint nem terheli felelősség a várost, készek áldozni arra, hogy a Szépkilátó minél előbb megnyithasson, de a kivitelező egyelőre nem hajlik rá. Lapunknak nemrég sikerült elérnie a kivitelezőt, a budapesti Mester-Építő Kft.-t, aki kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg nem végeznek semminemű kivitelezési munkálatot a kilátón.

A peres eljárás jelenleg szünetel, tekintettel arra, hogy a felek egyezségi tárgyalásba bocsátkoztak

- hívták fel a figyelmet.

Az, hogy mennyibe kerülnének a felújítási munkálatok egyelőre nem tudni, a cég ügyvezetője, Barna Gábor lapunknak elmondta, nem áll rendelkezésükre a felújítási munkálatokkal kapcsolatos előzetes becslés.

A legnagyobb vesztesek maguk az emberek

Mindezek ismeretében a turistáknak még egy ideig biztosan nélkülözniük kell a város emblematikus kilátóját, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Balatonra. Némi szépségtapaszként szolgálhat, hogy a fonyódi Sipos-hegyi kilátó szintén mesés kilátást biztosít a látogatóknak, valamint ott van még az ingyenesen látogatható Panoráma sétány, ahol ugyancsak fantasztikus élményben lehet részünk.

Egyes becslések szerint korábban évi 28-30 ezer látogatója volt a várhegyi kilátónak, és 10-12 ezer a Sipos-hegyinek. A megújult Walkó-kilátóhoz is ugyancsak nagyon sokan járnak. Bár a város honlapján fel van tüntetve, hogy zárva tart a Várhegyi Széplátó, ennek ellenére rengeteg azoknak a száma, akik helyi információ híján mégis megpróbálják felkeresni a kilátót, ám mire odaérnek csalódniuk kell.

A furcsa elképzelésből végül nem lett semmi, mivel a helyi képviselő-testület döntése értelmében a sétánynak és környezetének megújításáról is szóló projektből kikerült az új kilátó terve. A kilátótervekkel kapcsolatban akkoriban szakmai aggályok is megfogalmazódtak a költségek mellett.

Én ennyire nem mernék szembe menni a természettel

– fogalmazott akkor Timár Gábor tanszékvezető, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének docense az atlatszo.hu-nak a terveket látva.

A fonyódi Várhegyi Széplátó kapcsán természetesen kerestük a Fonyódi Polgármesteri Hivatalt, valamint a Fonyódi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft.-t is. Amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

kilátó

fonyód

meghibásodás