Egyre csak növekszik a magyar horgászközösség: kiderült, folyamatos támogatásra számíthatnak

MTI   
  Megosztom
Egyre csak növekszik a magyar horgászközösség: kiderült, folyamatos támogatásra számíthatnak

Magyarország legnagyobb civil szervezete a horgászoké, akikkel folyamatos a párbeszéd, és közösen dolgoznak a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián - mondta a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap közösségi oldalán.

Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, az, hogy a horgászok száma évről évre növekszik, a horgásznagyköveteknek is köszönhető. Hozzátette, a horgászok számíthatnak a kormány támogatására.

A videóban Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke elmondta, a nagykövetek komoly sikereket értek el saját területükön, legyen az sport, kultúra vagy politika.

Amikor tizenegy évvel ezelőtt úgy döntött néhány horgászvezető, hogy olyan embereket kellene keresni, akik a közéleti szerepvállalásuk mellett a horgászatot mint szabadidőeltöltési tevékenységet is szeretik, akkor dőlt el, hogy lesznek horgászat nagykövetei. Ezek az emberek a saját területükön olyanok, akik vagy a sportban, vagy a művészetben, vagy akár a politikában komoly sikereket értek el, és ezzel pedig megmutatták mindenkinek, hogy ők nemcsak a szabad idejükben, de a hétköznapokban is szeretik a horgászatot

- mondta.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nemzeti horgászturisztikai stratégia

horgászok

horgászat