Megrendezték a Közutas Rodeó Bajnokságot Zsámbékon: mutatjuk, ki nyerte a döntőt
Szeptember 5-én a zsámbéki Drivingcamp-ben tartotta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a már hagyományos Közutas Rodeó Bajnokságának 2024-es döntőjét – árulta el a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A rodeó verseny lényege, hogy a versenyzők szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárművel, akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat időre, amelyek során a hibákért más-más mértékű büntetőpontokat kapnak. A gyorsaság csak a feladatok egy részénél számít, nagyobb hangsúly van a pontos és precíz vezetési stíluson. Az elmúlt hetekben mind a 19 vármegyében lezajlottak a helyi versenyek, így az országos döntőben a 19 vármegyei győztes gépkezelő vehetett részt.
Az idei országos bajnok Varga Olivér lett Baranya vármegyéből, a dobogó második fokára Pintér Gergő állhatott Veszprém vármegyéből, míg a harmadik helyet ifj. Fenyves József szerezte meg Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.
Az országos döntő első három helyezettje a nemzetközi V4 Rodeón fogja képviselni a következő napokban hazánkat Szlovákiában, míg a hónap végén már az európai, Németországban megrendezésre kerülő bajnokságon mérkőzhetnek meg kollégáikkal.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)