Legendás kastélyt újítottak fel vidéken: ki nem találod, kik költöztek be
A jelen időszak nagy feladata, hogy a műemlékek felújítása mellett gondoskodjunk azok fenntartásáról is, nem engedhetjük meg, hogy a legszebb magyar épületek újra veszélybe kerüljenek - hangsúlyozta Lánszki Regő az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Nógrád vármegyei Benczúrfalván található Benczúr-kúria pénteki, ünnepélyes átadásán.
Egy épület végső formájában magán viselheti számos más művészeti ág, így a képzőművészet, iparművészet - szobrászok, festők, üvegművészek - alkotásait, ugyanakkor a benczúrfalvi kastély mutatja, hogy mindez mást is jelenthet - fogalmazott Lánszki Regő a pénteki ünnepségen. Rámutatott: az építészet nemcsak felszínt, de teret is tud adni a művészeteknek, hiszen az itteni műtermekben festett Benczúr Gyula és alkottak idősebb és ifjabb Szabó István szobrászok is.
Az épület története kapcsán az államtitkár felidézte, hogy Benczúr Gyula Mikszáth Kálmán javaslatára vette meg a kastélyt. Mint mondta, a korhű felújításnak köszönhetően nemcsak egy szép kastélyt láthatunk, de közelebb kerülünk a magyar történeti festészet legnagyobb alakjának személyiségéhez.
Emlékeztetett: az épületet a 18. században a Watthay család építette, később több tulajdonos váltotta egymást. Benczúr és családja reneszánsz és rokokó bútorokkal, értékes műtárgyakkal és szőnyegekkel rendezte be a boltozott tereket, a falakat pedig saját műveivel díszítette.
Hozzátette: a művész a magtár átalakításával itt építette fel saját műtermét és készítette el több jelentős alkotását, mint például Az Európa elrablása vagy A Krisztus az olajfák hegyén című képét. A család Benczúr Gyula halála után a kastélyban panziót üzemeltetett.
Lánszki Regő arra emlékeztetett, hogy 1945-ig a család használta a kastélyt, majd kifosztották és az államosítás után az épülethez nem illeszkedő funkciókat látott el: volt TSZ iroda, mozi, kultúrház, iskola vagy raktár, majd az elhagyatottság volt a sorsa.
A mindenkié, tehát senkié állapotát ezután felváltotta a gazdátlanság, aminek következtében kevesebb, mint száz évvel Benczúr halála után az épület szinte menthetetlen lett
- mondta.
A magyarországi kastélyok történetében ez a történet tipikusnak mondható - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy ezek nem állami ingatlanok, hanem magán kastélyok, amelyeket elvett az állam a magántulajdonosoktól és a rendszerváltással ez a folyamat nem állt meg.
Kiemelte, hogy a Nemzeti kastély és várprogramnak köszönhetően komoly anyagi ráfordítással, országosan 28 műemléket sikerült megmenteni a több százból. Hozzátette, hogy ezen épületek felújítása után, ha nem sikerül megoldást találni a hasznosításukra, hamarosan ugyanolyan helyzetbe kerülnek, mint korábban, hiszen bevételeik nagyságrendileg sem fedezik a fenntartásuk költségeit.
Mint mondta, a műemlékek megőrzése érdekében a hasznosítás megoldása elengedhetetlen. Ezért az új, a magyar építészetről szóló törvény adókedvezményeivel megteremtik annak alapját, hogy a műemlékek tulajdonosainak megérje felújítani és használni ezeket az épületeket - hangsúlyozta. A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvény pedig azt célozza, hogy legyen gazdája ezeknek a műemlékeknek - fűzte hozzá az államtitkár.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram (NKVP) weboldalán olvasható tájékoztatás szerint a projekt célja a kúria rehabilitációja, egy a 21. századi igényeknek és trendeknek megfelelő, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció kialakítása, mely a látogatók számára a kulturált pihenést, ismeretszerzést és a szabadidő minőségi eltöltését szolgálja. A fejlesztés révén a kúria közösségi, kulturális térként való hasznosítása valósulhatott meg.
A fejlesztés során az épület történelméhez, korábbi funkciójához kapcsolódó kiállítás jön létre, mely biztosítja az élményszerű látogatás feltételeit az élményelemeket jelentő technikai fejlesztésekkel és interaktív bemutatási formák alkalmazásával. Az épület teret ad majd kulturális és művészeti programoknak, esetleges alkotótáboroknak és egyéb rendezvényeknek
- írják, viszont egyelőre a projektoldalon, a nyitvatartás infónál "a kastély jelenleg nem látogatható" szerepel.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)