Borzalmas véget ért a balatoni nyaralás: megfulladt az elsodródott felesége után beúszó férfi

MTI   
  Megosztom
Borzalmas véget ért a balatoni nyaralás: megfulladt az elsodródott felesége után beúszó férfi

Balatonba fulladt egy középkorú férfi vasárnap este Szigligeten, ő a nyári szezon első áldozata - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel. Batta Zsolt Iván azt mondta, a férfi este hat óra körül tűnt el a vízben, miután segíteni indult egy nőnek, aki az erős szélben elsodródott matracával.

A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják - tette hozzá. Az MTI információi szerint az elsodródott nő az ajkai áldozat felesége volt, aki szerencsésen partot ért. Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy idén a téli-tavaszi időszakban már történt két haláleset a Balatonban, de ezek egyike sem volt "klasszikus vízbe fulladás". Az egyik időskori rosszulléthez, a másik öngyilkossághoz köthető - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

balaton

vízbefulladás

tragédia

utazás

haláleset

nyaralás