Újabb tragédia: Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
A kiskorú sértettek nem tudtak úszni, és olyan eszközük sem volt, amely a vízen fenntartotta volna őket.
A kiskorú sértettek nem tudtak úszni, és olyan eszközük sem volt, amely a vízen fenntartotta volna őket.
A táborszakértők szerint minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik az új készségek megszerzését és a kreatív kibontakozást lehetővé tevő foglalkozásokra.
Az elszálló árak, és az infláció ellenére továbbra is töretlen a tavaszi, és a nyári táborok népszerűsége a magyar családosok, és iskolások körében.
5+1 váratlan helyzet, amikor segíthet egy jó lakásbiztosítás: ezek a káresetek bármelyik hétköznapon előfordulhatnak, még veled is.
A múzeumot évente több mint tízezren keresik fel; Magyarország mellett számos európai országból is érkeznek látogatók.
Az Agrárminisztérium nagy gondot fordít arra, hogy minél több gyermek és fiatal számára váljanak hozzáférhetővé a környezeti nevelési és szemléletformáló események.
A főorvos hangsúlyozta: a szülés természetes folyamat, akkor kell orvosként beavatkozni, ha szükséges. Az itt elhelyezett kád elkerülhetővé teszi a fájdalomcsillapítók elkerülését.
Már a parlament jóváhagyására vár a MOSZ javaslata, miszerint a gyerekek után járó pótszabadságok kivételéről nem a munkáltatónak kellene döntenie, hanem a szülőnek.
Akadálymentes megközelítést és közös élményeket ígér fogyatékkal élő és ép gyermekeknek egyaránt a Szerencsejáték Zrt. támogatásával épült újabb befogadó játszótér Berettyóújfaluban.
Minibölcsőde épül a Bács-Kiskun vármegyei Rémen, ahol eddig nem volt a három év alatti gyermekek ellátását biztosító intézmény. A tervek szerint a bölcsöde jövő év elején nyithatja meg a kapuit.
Az ötnapos rendezvénynek a Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ, a Szivárvány Kultúrpalota és a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola ad otthont.
Az életveszélyesen sérült kislányt sürgős helyszíni beavatkozások után mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A gépkocsiban két gyermek is utazott, akiket a sofőr Franciaországba vitt a szülők kérésére baráti alapon.
Az elmúlt évtizedben az erdei ökoturisztikai infrastruktúra megújulásával összhangban országszerte 1,2 milliárd forintot fordítottak az erdei iskolák oktató- és szállástereinek megújítására.
A helyi közösségek összefogásával megrendezendő Harry Potter-hétvége legfontosabb küldetése közelebb vinni a fiatalokat az olvasás és a könyvek világához.
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhecskehoteleket és darázsgarázsokat, amelyeket akár az erkélyre, ablakpárkányra is kihelyezhetünk.
Elsősorban a legyengült immunrendszerű gyerekek lehetnek veszélyben, illetve az olyan felnőttek, akiknek a védettsége már csökkent.
A kétcsoportos, 50 férőhelyes óvoda jelenleg mintegy 90 százalékos kihasználtsággal működik, immár teljesen megújulva várja a gyerekeket.
Ma Magyarországon gyermekvédelmi gondoskodásban élőként továbbtanulni normális és elvárható magatartás.
A diáklabor-hálózat kiépítése során pályázattal elnyert támogatásból nagy értékű, korszerű eszközökkel szerelik fel a résztvevő laborokat, hogy a diákok számára vonzó, korszerű foglalkozásokat, programokat szervezzenek.