Új rekord született: rengeteg pénzt költenek a magyarok útdíjakra
Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A fenntartható erdőgazdálkodással és az örökerdő fogalmával is megismerkedhet az a csaknem 4000 diák és pedagógus, aki idén nyáron az Erdei Vándortáborok hét előre kialakított útvonalának valamelyikén vándorol.
A nyári hőségben nem csak magunkra, hanem a körülöttünk élőkre is jobban oda kell figyelnünk. Emellett persze nem feledkezhetünk meg házi kedvenceinkről sem, mivel őket is ugyan úgy megviseli a kánikula, mint minket. Most mutatunk pár tippet, hogy védheted meg háziállataidat a hőgutától.
Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son.
Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.
Szinte megszokott, hogy a vaddisznók dézsmálnak a pécsi kertben: megadták az engedélyt, elkezdték a vadállatok tizedelését a városban.
A járművek motorterében akár százezer forintos károkat is okozhatnak a nyestek. Van rá megoldás, hogy távol tartsuk a kis rágcsálókat. Mutatjuk!
A matematikán kívül szinte minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi.
Robbanás történt a BorsodChem vegyipari vállalat kazincbarcikai székhelyű üzemében a szerda esti műszakváltáskor.
Mivel nem tudták kiszabadítani a kisfiút, így végül hívták a tűzoltókat.
Az ilyenkor jellemző száraz, vagy éppen viharokkal tarkított szélsőséges időjárás könnyen tönkreteheti a kertet, így különös figyelmet kell fordítanunk ebben az időszakban a gondozására, mert szinte minden nyári hónapban más és más kertápolási feladatok merülnek fel.
Az áruházak már kóstolgatják a dinnyeakciókat, a potyázni vágyó vásárlóknak még várniuk kell. A 100 forintos dinnyeárra is.
Negyvennyolc férőhelyes kishajókikötőt alakítanak ki a Tiszán Szeged belvárosában, a beruházás a Partfürdő 300 millió forintból megvalósuló fejlesztésének része.
Száz magyar kézműves sörkülönlegesség vár a kiskunfélegyházi sörfesztiválon!
Nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése miatt.
A kis bakonyi falu önkormányzata 2017-ben határozott huszonhét építési telek kialakításáról és azok közművesítéséről.
A romos épületet már elkezdték bontani, azután, hogy idén januárban két helységében is tűz keletezett. A hányatott sorú szállodát még 1976-ban építették, és egészen 2015-ig üzemelt.
Itt élnek a felső tízezer nyugdíjasai: mutatjuk, milyen luxus idősotthonokkal van tele Magyarország, milyen szolgáltatást nyújtanak ezek az otthonok és mennyire kell zsebbe nyúlnia annak, aki egy nyugdíjasházba szeretne költözni.
Több napja rettegésben tart a Hargita megyei Siklódon egy juhos gazdát egy medve. A férfi esztenája körül esténként ólálkodó nagyvad már több állatát elpusztította, de károkat okozott a szomszédos településeken is.
Békés, Somogy, Baranya, valamint Csongrád megyére is kiterjesztette a kormány július 1-jétől a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot, amely a foglalkoztatási osztályok és a munkaadók, illetve az álláskeresők közötti szorosabb együttműködésen alapul.